friss

Először is, a szökőév kapja be!

Bár ez inkább csak némi prológus... Ugyanis az van, hogy a képes blogom készítésénél, nemrég kiderült (számomra is), hogy nem voltam elég körültekintő és/vagy tudatlan, s nagyon tévesen 365 napos project-ként kezdtem bele. A fránya szökőév miatt meg van egy plusz napunk... sőt mi lesz így a világvégével is?! Tudták ezt a maják!? Most akkor egy nappal előbb jön, vagy később jön el?! A névnapokat totál hazavágta, még a rádióban sem mindig tudták, hogy ki-mikor-mit ünnepel... no mindegy!

...még mindig itt vagyunk!

De amiért nagyon frissnek érzem magam az az, hogy az előbb még a kádban áztattam magam... s oda minden behallatszódik. Friderikusz a Mennyi? 30!-ban??? (Legyen ön is milliomos) Nem mintha nagy bajom lenne Sanyibával, s fél füllel hallottam is még múltkor, meg olvastam is róla pár sort, hogy Vágóval mi van, igazándiból nem érdekelt. Csak Fridiről úgy hinnám, hogy van olyan jó módú, vagy annyi népszerűségnek örvendő, hogy amíg egy kisebb időre eltűnik a képernyőről valamilyen módon megoldhatná a beszédhibáját...

Vagy őmagát nem zavarhatja az ilyen?! Esetleg ez mostmár ekkora nagy trend lesz, hogy mindenki pösze, vagy raccsol?! "Rosstélyosss"! :s Merthogy nem ő az egyetlen... nem, nem Farkasházy-ra gondolok (ő bizonyára nagyon jól tud fogalmazni, amikor ír, de beszédre teljesen alkalmatlan a raccsolásától függetlenül is), de van valami Évi (fiúhajú) is, aki néha szintén behallatszódik a fürdőbe. A rádióból is tudnám sorolni végtelenül... ha tudnék egyetlen-egy nevet is. :) A magyar énekeseknél vannak nagy számban ssssspössszék, és raccsolok is, a külföldieknél meg az a menő egyéniség, ha torok vagy orrhangon énekel, esetleg elfelejti teljesen kinyitni a száját... Borzasztó az ilyeneket hallgatni, két lábbal kellene mindet seggbe rúgni, hogy "beszéljen" már rendesen, ha már közszereplők, mert ilyenkor egyszerűen átmegyek majomba és elkezdem utánozni azt, ami a legjobban idegesít... Mi van ha egyszer úgy maradok?! Amúgy is dadogok (bár minden erőmmel és eszemmel azon vagyok, hogy elkerüljem azon szavakat, amik esetleg gondot okozhatnak), és zárt szájállás hadarok... akár el is áshatnám magam, ha a fenti új - menő - tulajdonságokat is elsajátítanám...

De visszatérve Fridire és a műsorra. Amikor 8-9 éve még néztem Vágóval, vagy egyáltalán tévét (tudom, hogy csak 4 éve lett vége... hallottam én is :p) már akkor is hasonló összegekkel játszottak, s nem azért, hogy bárki is megérdemelhetne bármennyit is... Nem kellett volna a nyeremény összegen változtatni egy keveset?! Meg ha eleve Sanyiból indulok ki... akkor is. A napokban botlottam bele a lentebb belinkelt videóba. Még a 90-es években, amikor a show-ja volt, elhozta hozzánk ezt a skót fazont... ugyanezeket a dolgokat tudta akkor is, s most ilyen tehetségkutató szarokra van rászorulva. No, azért őt se sajnálom, mert most az új megjelenéssel újabb 20-30 évnyi haknit helyezett kilátásba! :D

keményvagy...

Az itthoni próbálgatás után végre kimerészkedtem az új bakkancsban. Totálisan úgy tűnt, hogy nem lesz vele baj, nem kell betörni, vagy nem kell az én lábamnak átformálódnia hozzá. S ebben a reményben csaptam az utcák közé, a legtávolabbi célokat is beiktatva, megejtve némi élelmiszer-vásárlást is, ám...

Már hazafelé tartottam, amikor valami iszonyat erőből elkezdte metélni és szétvágni az akhillesz-emet. Dehisz kemény vagyok, s nem igazán törődtem volna vele, csak nem akartam fényes reggel idiótának tűnni azzal, ha egy kissé furán járok. A kirakatokban úgy tűnt, hogy nincs semmi szokatlan a járásommal, így még betértem egy-két helyre.

Aztán a bevásárlás végén, amikor már tényleg hazafelé mentem, a kezemben lévő szatyor füle föladta a harcot (erről szól a mai napi képem). S itt jött az igazi keménység. :) Az eddigi tapasztalataim alapján, nem tudtam úgy megpakolni egy nejlon szerkezetet, hogy annak a szakítószilárdsága gyengébb legyen a karomnál. S ez a mostani darab sem tűnt semmivel sem gyengébbnek. Viszont a kezemben tartva "szinte" nem is éreztem... amikor meg már csak egy fél fület tartottam, akkor sem! :D De aztán, arra a párszáz méterre, amíg a hónom alá csapva kellett hazacibálnom, úgy már komolyabbnak hatott. Lényeg a lényeg, a földdel való érintkezése sem volt éppen hatásmentes. Faterom gyógykenőcse, mivel a patikusok nem hegesztik rá elég erősen a tégelyeik tetejét az aljához, pár kenésnyivel kevesebb lett...

...de még mindig itt vagyunk!

ne pazarolj!

Nos, az egészségpercek után, az éhséget is megemlítve, nem csuda, ha egyből a kajára gondolok. :p Az itthoni készlet persze nem mindig igazodik a norbiupdate-féle felső-tízezernek szánt drága, ám egészségesnek mondott tartósított szarokhoz. Így az alapötlet egy legalább egy hete a hűtőben porosodó olajban úszkáló apró halszeletekből és pár napja száradó kifliből állt. S az, hogy csak sima szendvicseket készítsek belőle, s evés közben az olaj csurogjon le az ujjaimon, túl egyszerűnek tűnt... Ezért egy kissé újragondoltam az elkészítését. Aki még nincs túl az ebéden, annak semmi esetre sem ajánlom a megismétlésemet, s elkészítés közben többször arra gondoltam, hogy inkább elmajszolnék egy tábla csokit. :)

Ettől függetlenül, sajnos egészen finom lett... nem erre az ízre vágytam, de finom lett. Hogy a fene ette volna meg inkább... helyettem! :D

egészségpercek

Deep nemrégiben arról számolt be a facebook-on, hogy viszonylag nagyon rövid idő alatt ledobott magáról 10 kilót, pusztán csak azzal, hogy megvonta magától az édességet és a tésztaféléket. Nekem ez szinte lehetetlen! Nem tudnám magam rávenni, hogy egy kínzó éhség mellett gyorsan összedobjak valami ízetlen, és a valószínű sietségből fakadóan, sületlen húst. S a köretnél is inkább csak bajba lennék. A zöldségekről már megtanultam, hogy olyan hatással vannak rám, mint a patás állatokra - egy szóval nem igazán kívánnám. A krumpli biztos nem játszhat, így marad a rizs. Csakhogy pont ezért álltam le a sport-menüvel, mert folyton csak ízetlen húst adtak rizzsel.
Így hát maradnak számomra a gyorstészták, bármi amit csak a pékségek nyújthatnak. És persze, valami eszméletlen módon kívánom az édességet. Tehát a szóba biciklizést nyomnom kell ezerrel. S csak azért szóba... mert erről írni nem igazán lehetne. :p Az ülése olyan kemény, vagy inkább jobban írva kényelmetlen, hogy már maga az ülés gondolata, kezd anti-vonzóvá válni. S mielőtt még elkezdtem volna arra gondolni, hogy dokumentáljam az úgynevezett edzésemet, egy véletlen folytán, a rajta lévő egyetlen gomb beragadt és lenulláztam vele mindent... pedig már túl voltam 130 km-en is. :s
Na mindegy... egyenlőre még nincsenek beszámolásra érdemes eredményeim.

...de még mindig itt vagyunk!

i need a doctor

A tavalyi évem nem is szólhatott volna másról, mint a pénzköltésről. No nem mintha lett volna dögivel, csak hát a számítógépem összes alkatrésze szép lassan feladta a küzdelmet. Pedig volt elég más elfoglaltságom ahhoz, hogy ne éjjel-nappal menjen a gép. S talán pont ez volt a baj. Már hozzá volt szokva, s "munka" nélkül meg egyszerűen berozsdásodott.  De ráadásul költhettem volna másra... például bulira... bulikra.

Mostmár ezen kár rágódni. Idén megfogadtam, hogy más (jobb) lesz... Mindezidáig nem is volt elég sok rossz, baj. De most:

Csak nem éppen őrá van szükség. :) Van egy másik doktor is, egy sokkal jobb: Martens! Ebben a sarki télben, ami mostanában itt nálunk uralkodott (de bárcsak az uralkodna, s nem pedig az iparmágnások és politikusok) a bakkancsom feladta a harcot. Legalábbis úgy hiszem, hogy ez volt neki a végső löket, mert persze eléggé el is használtam már. Kíváncsiságból azért utána néztem, hogy az én kis drágassszágom élettörténetének.
Pécsről került hozzám, 2004-ben... s akkor volt 27ezer volt. 8 év, rengeteg széttört üveg az orrán, s megannyi segg szétrúgva vele, 3-4 pár cipőfűző, s kitudja hány megtett kilométer...
Az öccse, mert már az is megvan, s íme az ígéretszegés, hogy idén nem kell végtelenségig költekeznem semmire, 2012-ben már 32ezer. Igaz, hogy nem 47ezer, hogy meg lehessen élni benne, de ezért (vagy azért) még a régit sem rakom egyből a kuka mellé. Addig viszem, annyi javítóshoz, amíg még meg nem javítja nekem valaki, de elég szóból! Íme pár kép:

Régen ilyen dobozban árulták.

Az újabb verzió már kissé leegyszerűsödött.

Viszont változtattak a magasságán... vagy ahogy öregedett a régi, összement.

De itt egy kicsit látszik, hogy azért én is koptattam belőle rendesen.

S íme a baj maga... ezen a részen, kitudjamiért egy kissé beázik. :s

...de még mindig itt vagyunk!

nyílt levél a démásznak

Tisztelt ügyintéző,

A napokban kaptunk Önöktől egy levelet/számlát, amiben a kiskerti szekrény telepítésének összegét kérték tőlünk. A mellékelt/csatolt állományban nekem úgy tűnik, hogy ennek a követelésnek tavaly novemberben már eleget tettünk. Amennyiben Önök úgy vélik, hogy kétszeresen is meg kell térítenünk ezt az összeget, kérem hogy vegyék figyelembe, hogy számlánkon túlfizetés van (ez is a mellékletben), s küldjenek nekünk olyan csekket, amiben ezt az összeget már levonták. Amennyiben ha valamilyen okból mégis tévedésről van szó, kérem azt is tudassák velünk a csekk befizetésének határideje előtt legalább egy nappal. Köszönöm.

A melléklet elemei:

ui.: Természetesen ezt... és sajnos pontosan ezt, elküldtem a megfelelő helyre. Nem olvastam el többször és vissza elküldés előtt. :s Még hozzá kellett volna tennem egy-két megjegyzést, az elírást kijavítani novemberről júniusra, valamint rossz e-mail címről is küldtem. Tisztában voltam vele, hogy ez is egy levél lesz a sok között, amin majd az ügyfélszolgálatosok jót nevetnek... de nem ezek miatt. Elszúrtam, nem lett tökéletes - ez sem. :( 

vigyázat, csúszós!

Túl a napi összes rekordon, a kötelesség elszólított Budára, annak is sarkába. Az ilyen késő estei kirándulásokra fater is el szokott kísérni. No nem azért, mert nem bírnák el egy ekkora utat, csak ő is inkább erre ér rá, minthogy dolgozzon mást. Már indulás előtt feltűnt, hogy igen erős hóátfúvások akarnak mindenkit távol tartani az utazásoktól. De a muszáj nagy úgy... s kiderült, hogy csak itt a környéken uralta a légteret a hó. Erről készítettem is egy nagyon rövid filmet. Íme:

Az út mégis hazafelé volt izgalmas. Ahol tudtam, toltam neki, nem sajnáltam a benzint, hisz szinte ingyen van. :s Egyszer azonban fater megszólalt mellettem, hogy nem nyomjam a gázt... Nem értettem mit mondott, ezért levettem a lábam a pedálról és visszakérdeztem. A következő pillanatban már nekem is feltűnt, hogy előttem vészvillognak veszettül, s épp 1 centi vastag csúszós hórétegre hajtottunk rá, Kecskemét után egy kisebb kanyarban. Egy szempillantás alatt előjöttek a need4speed-es élmények, jeges pályán, át az államokon és tudtam mi a teendő: nem csináltam semmit! ;) A motorfék dolgozott, a kormány már rá volt állva a kanyarra. Egy miniatűr driftelés, és a kerekek már újból urai voltak a redőiknek és szedték tovább fel a sáros havat és hagyták mögöttük a lázas kilométereket.

Az előttem járó kollega már nem volt ilyen szerencsés. Szinte teljesen szabályosan, mintha eleve ott nőtt volna ki a földből, az árok kellős közepén egyenesen cövekelt autóval, álldogált és nézte a fejleményeket. A segítő társa, egy másik autós, meg az út szélén nyomatta a villogót, mint valami diszkó-fényt.

Kérdés: Ha látok balesetet, ugye meg kell állnom?! De ha látom, hogy már ott a segítség, ugye nem?! Előttem haladt még egy másik kollega, aki szintén fékezett bőszen, aztán tovább haladt. Az ő példáját követtem. Abba az iszonyat hidegbe nem szívesen szálltam volna ki, bármennyire sajnáltam a manust, aki lemanőverezett a pályáról... meg aligha hiszem, hogy tudtam volna bármiben is segíteni. Most akkor rossz vagyok? :$

Viszont most ténylegesen igaz, hogy...

...és még mindig itt vagyunk!

kicsiszívnek...

a blog

A februári rádiókabaréban végre előadták a világvége elméletet, ráadásul Hadházi. Íme:

Nos, ez a blog itt most erről szól... nagyjából. S aki úgy hiszi, hogy én tulajdonképpen nem is hiszek benne, s csak hülyéskedek, az olvashatja így is. Aki viszont úgy érzi, komolyan gondolom és tök hülye vagyok, akkor az  látogathat ide azzal a tudattal is. December 21-én mind megtudjuk! :p

néma csend

Ilyenkor, másnap, egy kissé elgyengülök, nemcsak testileg, de érzelmileg is... nemzetileg!

KernAnyuka:

"Tudom, nem csak kalandvágyból maradtak itthon anyukáék. Hát akkor miért? Mit mond anyuka? Szereti ezt az országot? Ezt még sose mondta. Igaza van anyukának. Rendes ember ezt nem is meri hangosan kimondani. Legfeljebb ezer évenként egyszer."

ÉS: (Ez a leghosszabb és legszomorúbb videó, illetve hangfelvétel, amit valaha is halottam.)

Deha még csak ezekkel lenne a "baj"?! Kitaláltam, hogy hétfőtől már nem kell a sport-menü. Majd ha lesz rá idő, akkor kitalálok, vagy kitálalok magamnak valami egészségeset és keveset. Meg eddig sem hajtottam agyon a kocsit és mindenfelé gyalog jártam, ezt majd meg külön megtoldom valami hasznosabb és koncentráltabb testmozgással. Muszáj fogynom, mert a hátam egyszerűen nem bírja el a saját súlyomat (vagy ez a baj, vagy valami ízületi dolog "kezdeti" stádiuma). A legjobb viszont, hogy amint ez a terv kikristályosodott a fejemben a hét elején, később, azokban a napokban, amikor az ajándéktábla ügyében rohangáltam/csúszkáltam keresztül a városon, többször is visszatértek a szív-környéki szúró fájdalmaim... Tök jó lelkes hipochondernek lenni. :p

...de még mindig itt vagyunk!

vizlát kodak

A Kodak úgy döntött, hogy kiszáll a versenyből, habár a neve gyakorlatilag egyet jelentett a fényképezéssel. S én még emlékszer arra az időkre (nem erre a digitális korszakra gondolok), amikor szinte státusz-szimbólum volt, ha valaki Kodak készüléket használt... Most persze majd az lesz a kérdés, hogy a megmaradt, az összes raktárkészletről kikerülő modellek árai hogy fognak változni, hisz gondolom nem úgy vonul ki a piacról, hogy egyik napról a másikra eltűnik a világ összes polcairól a gépek.

Ettől még mindig a vágyam egy kánon. (Canon) :) S marad is, amíg még világ a világ...

...és még mindig itt vagyunk!

csorda

Ma egy csodá... akarom írni: csordának voltam szemtanúja. Mintegy egy héttel a nagy esemény után a közmunkások a közért, a népek közé vegyülve, a divatos kukás mellényükben, lapátokkal a kezükben bevették a várost.

Az igaz, hogy itt a városban valószínűleg kevés az olyan épület, amelyikben ne lakna, vagy dolgozna valaki, s ezek nyugodtan gondoskodnak az épület környékének tisztán tartásáról... de valamiért a többség meg úgy van vele, hogy az a városé, s gondoskodjon róla a város. Az meg ugyanígy... vissza! Magyarán hiába a sok láthatósági mellény feltűnése, az elvégzetlen munka mögöttük nagyjából ugyanúgy maradt. Neszesemmi!

Akár a fizetések. Hiába mondja az a kormány, hogy emeljük fel, ha képtelenség kitermelni annyit. Ha viszont nem adjuk meg, akkor ugrik minden jövőbeli pályázási lehetőség, vagy támogatás... És ha kompenzációt kérünk?! Igen! A könyvelőnk szerint annyi plusz papírmunkával, egyéb akármikkel és könyökléssel jár, hogy egyszerűen nem éri meg.

...de még mindig itt vagyunk!

tényleg erre van az előre?

keresem a lóó gikát...

...de nem találom sehol.

Talán ott kezdődött minden, hogy elkezdett esni a hó. :) NEM! Ideje lenne már kiverni a fejemből ezt a havat...

Szóval ott kezdődött, hogy a hét elején, nagy unalmamban, rendbe tettem és becsomagoltam egy rakat ruhát (kabátot, blézert és nadrágot). De már rendbe rakás közben megtudtam, hogy kutya nem fog érte jönni, mert a megrendelő cég emberei csodálkozva vették észre, hogy még kiállni sem tudnak a kocsikkal az udvarukból.

A nadrágok között viszont volt még egy, amelyik nem volt kész, s abba a sorba, amelyikbe tartozott, be sem csomagoltam, csak melléjük tettem a zacskót. (Az érthetőség kedvéért: egy zacskót kell húzni 4-6 nadrágra, 38-40-42... ésatöbbi méretekkel).

Teltek-múltak a napok, s a kocsikat is kiásták már, a nadrág is elkészült, ott árválkodott magában,s én el is raktam volna a helyére. Az állványon még láttam, hogy ott az én otthagyott zacskóm, de minden nadrág be van már csomagolva. Kiderült, hogy még volt pár nadrág (egy másik színben), amin még varrni kellett valamit, s azokról lekerült a zacskó. Viszont valaki vette a fáradtságot és arra a hiányos sorra, amit én meghagytam, ráhúzta. Így én ma kábé 5 percig bogarásztam a rongyokat, hogy vajon honnan hiányzik az az egy.

S ezt nem értem. Ha valaki segíteni akart, akkor miért csinált nekem még plusz munkát?! Mert ugyebár nemcsak megkeresnem kellett honnan hiányzik, de még föl-le és oda-vissza kellett csomagolgatnom, hogy betegyem a hiányzót. Viszont ha ezt meg merném kérdezni bárkitől is (abban az állapotban, miután túl voltam 5 perces keresgélésen), akkor én lennék a bunkó.

De az unió is szopat! Ugyebár megkaptuk az új gépeket, be lett nyújtva a pályázat az uniónak, el is fogadták. Az új gépeknek sem örülhetünk, mert a forgalmazó miután megkapta a pénzt (és a garanciájában fűt-fát megígért papíron), s megpróbálnánk megkérdezni őket bármilyen problémával, a lehető legjobban érzékeltetik, hogy pont leszarnak minket. Ahogy a varrónők is az új gépeket... csak pár hónap telt el, de már nem olyan a gépek hangja, mint első bekapcsoláskor. Nem tudom mit csinálhatnak velük, vagy hogy mennyire szándékos, de mit is várhatnánk azoktól, akik egy egyszerű hifi-t nem tudnak bekapcsolni, vagy kezelni, ha munka közben zenét-rádiót akarnak hallgatni.

De ez mind mindegy... az uniótól még nem láttunk pénzt. Márti apukája a pályázatírónk, s most bele gondolni sem akarok, hogy ő nem kér el tőlünk mindent, ami a pályázathoz kell, vagy csak a pályáztatók kötözködnek és találnak újabb és újabb szopatásokat. Mindenesetre, ami ebből rám tartozott, hogy készítsek képeket a gépekről... ki is nyomtattam, 67szer elküldtem. Nemrég azt küldték vissza (többek között), hogy kevés. Mártibával azt beszéltem meg, hogy még mindegyikről 4 képet készítek, a létező összes szögből, használat közben ésatöbbi... És nem kell már nyomtatni, elég feltölteni egyből az nfu-nak az oldalára. (Olyan szájbarágósan elmagyarázta, hogy mit-hova kell kattintsak, mintha életemben nem láttam volna még Internetet, vagy weboldalt... ennyire butának nézek ki? :p) S miután megcsináltam a képeket, fel is töltöttem, este jönnek haza szülei, hogy Mártibá azt mondta nekik, hogy kinyomtatva szeretné látni őket... de azonnal. Hát nem oda-buda. Most akkor kinek-mit mond?! Hol itt a logika?!

Természetesen nyomtatás közben kifogyott a színes patronból az anyag, plusz nagy dühömben majdnem annyi fotópapírt elb....rontottam, mint amennyibe ez az egész került volna. Ja és persze már rég fenn vannak a képek a neten, mielőtt ő még láttamozhatná.

...de még mindig itt vagyunk!

hójelentés

Az első napon:

S az utolsón:

Azért nem látszik az udvarból több, mert kezdetek kezdetén csak azt fotóztam le, hogy merre van a vonulási irány
s nem gondoltam arra, hogy még "előtte-utána" dokumentációt is készítsek erről az egészről.

A szomszéd azt mondta, hogy most már a parasztok (azok a mezőgazdasági munkások, akik rengeteg földdel rendelkeznek, de azt hírből sem ismerik, csak rengeteg okos és ügyes napszámost alkalmaznak, hogy mégis folyjon valami termelés) szerint is esett már elég hó, hogy az idei termésnek ideális legyen és hogy ne szikes talajba kelljen dugdosni a palántákat. Ezen kívül a rengeteg hazai termék mellett belefoghatunk majd a rizs-termesztésbe is. ;)

Azért én kíváncsi leszek, hogy ez a hír mennyire fog megváltozni az év végéig... Mert az is elő szokott fordulni, hogy Ezek odafönn nem beszélnek össze (nem csak mostanában, hanem már az idők kezdete óta), s volt hogy egy azon napon hallottam azt a rádióban, hogy az idei termés kiváló volt, le a kalappal a természet előtt, s a tévében meg a miniszter azt ecsetelte hogy és mennyi kártérést bulizott ki a kormánytól a gazdáknak.

Bárcsak egyszer rájönne már valaki, hogy ez a tenyérnyi termőföld, aminek a felére házakat építettünk, még így is annyit termel(ne), hogy nem csak minket, de a környező országokat is elláthatnánk. De ha bemegyünk a boltba, milyen paradicsomot veszel?! Olaszt! De felsorolhatnék még hatvanegy zöldséget és gyümölcsöt, meg negyvenkét másik országot...

De hogy visszakanyarjak a hóra. Múltkor kissé megjegyeztem, hogy a hókotrók elkerülik a városunkat, mert túl büdös van, vagy mittudomén... Hát jelzem, hogy ez a jég megtört! Miután ma reggel végre egy kis időre elállt a hullás és a megfagyott hullákat is már csak a rádióban emlegették, kivonultam.

Lépcsőházunk ajtaján nagy betűkkel kiírva, hogy mindenkinek kötelessége a lapátolás. Kinézek. Ló.... sem hányt el semmit. Ekkor egy kissé belemártottam a közös lapátunkat a hóba, az megreccsent és egy darab letört belőle... Hát akkor ezzel úgy kell bánni, mint a hímes tojással. De azért még így is elkapartam valahogy azt a kis szakaszt. Mert eddig ugyebár azért hagytam ki magam ebből a nemes cselekedetből, mert rajtam kívül lakik itt még kb. 40 ember, s én ennek a 17szeresével küzdök meg 2 km-el arrébb, teljesen egyedül.

A varrodához érve már látszódott, hogy még a hóesésben járt arra egy kotró, s a kapubejáró elé szépen oda is tolta a havat... Így ezzel kezdtem. Majdnem az út közepéig feltörtem a páncélt... véletlenül, mert nem láttam meddig tart a behajtónk, s hogy hol kezdődik az aszfalt. S mikor már bent kotorásztam, újra jött a kotró, egy kukásautó személyében, aminek az elejére szerelték a "lapátot". Természetesen újabb adag "szomszéd-havat" rakott a behajtónkra. De ekkor már tényleg szépen le volt tolva az utcánk. Minden szép egyenes és egyenletes volt az autósok számára. Szóval lenyeltem és ellapátoltam az új adagot. A gép az ember ellen... Több szomszéddal is összeintegettünk, hogy hál'istennek ők is és mindenki megkapta a kis meglepetést.

Amikor már végeztem... kívül-belül, alul és felül is, nyakamba csaptam a lábaimat és indultam hazafelé... No, ekkor fordult be harmadjára a kukásautó az utcánkba... és ez már kimeríti a szemétség fogalmát. Biztos környékbeli a sofőr, azért végez ilyen alapos munkát, de két utcával arrébb már a 30 centis latyakban, az autók által kitaposott nyomvályúban próbáltam meg hazafelé tartani. S míg haza nem értem arra gondoltam, hogy bárcsak inkább hanyatt vágódnék már végre, mert az, hogy a letaposott 4-7 centis egyenetlen jégen, s a fölötte lévő 10 centis hódarán, vagy latyakon a bakkancsom össze-vissza csúszkál, nem biztos, hogy jót teszem a bokámnak... vagy egyszer megcsinálom a spárgát. De akkor úgy is maradok örökre! ;)

...de még mindig itt vagyunk!

john henry

Nem kicsit vagyok dühös. Hetek óta ment a parasztvakítás, hogy készüljünk fel, mert akkora tél lesz, hogy Szibériáig fogunk rohanni, csak hogy elfeledjük a gondolatát is a télnek. Már a könyökömön jött ki minden, a pokolba kívánta mindenkit, aki csak egy hó-betűvel kezdődő szót is ki mer ejteni a száján, akkor amikor még 7 ágra világított a nap, s akár ki is lehetett volna ülni napozni, ha közben nem fújt volna az az ordas-vonyító hideg szél.

Most jelzem, hogy itt a beígért fehér karácsony. Újra lehet menni fát venni, égőkkel díszíteni, s aranyos, kedves dalocskákal el lehet ütni az estéket, körbe ülve a radiátort... aminek elengedhetetlen követelménye, hogyha minél többen ülik körbe, annál melegebb lesz.

De hogy készültetek fel erre az aljas rengeteg hóra?! Sehogy... és akkor még túlzok.

- Kislányom, takarodjál ki apádhoz, hányni a havat, vagy hóembert építeni, vagy mittudomén, csak engem hagyjál békén, s ne lábatlankodj itt.

- De anyu, odakinn hideg van...

Valahogy így képzelem el, mert alig, sőt szinte nem is lehet látni szánkózókat sehol (pedig ma már megfordultam pár helyen). De igazándiból megértem a miértjét. Az, hogy valakit húznak, vagy hogy valaki húz valakit, abban nem sok öröm van, az egyik a súllyal küszködik, a másik meg a hideggel. De itt az alföldön még csak egy kisebb bucka sincsen a közelben, amire föl lehetne kapaszkodni, hogy aztán élvezni lehessen a lecsúszást. Ha valami őrült meg tart az udvarában ilyet, szén vagy farakás címszó alatt, az meg nem engedi, hogy 1. befedje a hó, 2. csúszkálni lehessen róla, mert fél óránként jár ki rá/oda s hordja be a tűzre. 

És amit még nem lehet látni, az a hókotró! Ennyire készültünk fel... Ha én hómunkás lennék, s azt a nagy dömpert kellene vezetnem, s már 3 hete csak azt mondanák, hogy hó. 1. bediliznék. 2. pénteken délben, tele tankkal, már túráztattam volna a motort, várva a zöld jelzést, mint a sportpályákon.

Ehelyett van egy kotrónk... Tiszalökről jött át ma reggel, mert ott náluk minden utcára legalább kettő kotró jut. Itt meg van rokona, s reggel idetelefonált a sógornak, hogy itt esik-e. Még meg sem várta az igen-t, már indult is, mert rossz alvó, s egyébként is unatkozna otthon. Na, ez az egy autó járja be a városunk 264 utcáját. Csodálkozol, hogy mindegyik térdig havas?! Mire megy egy kört, már olyan mintha arra sem járt volna, annyi új hó és csodálkozó szempár esik rája.

Szóval a nagy figyelmeztetés dacára, jobbára csak meggörnyedt hátú öreg néniket lehet látni mindenfelé, akik a házuk elöl, a meggyötört söprűjükkel próbálnak odébb taszigálni egy-egy buckát, s közben őket is szép lassan betemeti a hó.

...de még mindig itt vagyunk!

ui.: Ne tévesszek meg senkit, ezt most nem a hó ellen írtam. A havat szívből gyűlölöm, sőt azt is aki kitalálta. A legaljasabb és legmocskosabb dolog a földön (a politikusokkal van egy szinten). Méghogy várjam meg, amíg eláll?! És ha egy hétig folyamatosan esik?! Akkor már a házból sem tudnák kijönni... Ide egy John Henry kell, megállás nélkül nyomni kell. Csak hát van már olyan, amikor a 4 réteg ruha is teljesen átázik az emberen, a lábujjait is csak félig érzi már. No, csak ezért vagyok most én is a gép előtt, amíg szárad a ruhám, s magamba lökök némi ebédet... aztán vissza a versenybe, a gép ellen, csak amíg a kezem bírja a lapátot.

beszéd 2

Múltkor hátrafordult hozzánk Keserű Erika a földrajz teremben és megkérdezte, hogy mi testvérek vagyunk-e (csak mert egyformán, mindkettőnknek félre volt fésülve a hajunk). Ezért kezdem most el úgy, hogy...

Kedves öcsém!

Az erő legyen veled, vagy ahogy egyszer szabad fordításban megjelent a "may the force be with you" - május negyedike veled van! Az ilyen kerek évfordulóknál már szinte kötelező jelleggel magamra öltöm a hülye bohóc szerepét - feltűnési viszketegségből, biztos. :) S az eddigi ilyen jeles alkalmakból megpróbáltam kiemelni a viccet, a humort, a hülyeséget. Először volt egy kamu szilveszteri bulinak álcázott meglepetés parti, ami ugyan nem az én fejemből pattant ki, de 2%-ban beletettem magam, ezért mint Bakács a szalámival, nyugodtan lophatom. Aztán az építész ismerősünknek találtam egy téglát adni, majd a bankár fijúnak papírpénzt a saját képmásával, s múlt héten pedig a termelő és csomagoló cég kiváló alkalmazottjának, fél tucat dobozt!

Veled kapcsolatban, mint biztonság-technikai szakembernek, egyből egy mini-széf, vagy kazetta ugrott be, amibe viccesebbnél viccesebb dolgokat képzeltem bele... Csak aztán beugrott a veled oly sokszor felemlegetett, futball és karatézással összevont mozgástechnika... Az én fejem meg ráadásul jó nagy, és kerek, ráadásul nem is kell olyan magasra rúgni, mert alacsonyan hordom... így inkább hagytam a viccelődést a francba. :)

De azért ne aggódj, nem mész el üres kézzel!

Mindannyian tudjuk, tehát részben én is, hogy miket szeretsz, szerethetsz a civil életedben. Ezek közül kiválasztottam egyet - nem az előre meggyúrt hógolyót - s kerestem egy replikátort, megmondtam és beprogramoztam neki, hogy mit szeretnék. Hát ez lett belőle, amit most a kezemben tartok. No persze a szülőktől, szüleidtől is hozzá kellett vegyem az ötletüket, miszerint bármilyen ronda is alap, néhány vég anyagba bármit be lehet bugyolálni, és máris patinás termet, tárgyakat varázsolnak belőle/belőlük. 

S, hogy lekerekítsem végre a mondókámat, had kívánjak hosszú és eredményes életet! :)

ui..: Mivel múlthéten arra hivatkoztam, hogy a szülők is jelen vannak, s hogy miattuk (is) vagyok vér-ideges, s ezért sikerült a beszédem úgy... de te már tudvalevőleg eleve szülő vagy, ezért ezt a beszédet én már meg sem írom, el sem viszem, hogy felolvassam. :) Majd csak mondok valami hülyeséget, s a fenti szövegnek a felét meg simán kihagyom, mert a nagy izgalmamban elfelejtem.... elfelejtek mindent... még akár a nevemet is. :p

ui2.: Ezt a pár sort már azelőtt megírtam, hogy megtudtam volna, hogy elmarad/egy hetet csúszik a buli.

idétlenidőkig

Kíváncsi lennák, hogy a mormota ma vajon kidugta-e a fejét a barlangjából, vagy megijedt az árnyékától?! :p  Én mindenesetre abban hiszek, hogy nem írok az időjárásról semmit. Inkább megpróbálom felhajtani valahonnan ezt a bizonyos majd 20 éves (1993) filmet, amikor még elég volt egy szép mosoly, magas homlok és hosszú, sötét, göndör haj, hogy "szerelembe" essek. Ja, és persze Andie MacDowell is igazán csinos volt benne. ;)

Bill Murray meg egyszerűen csúcs, ahogy újra és újra átéli azt a napot... Még egy embernek nem szabadnak sosem abbahagyni azt, amit csinál, s ez a postás. Ma volt szerencsém együtt haladni az "új fiúval", akivel egyszer már összekülönböztem. Ma megint valakit helyettesíthetett, vagy nem tudom... de hallottam, hogy eljátszotta ugyanazt, mint annak idején velem: meghatalmazás nélkül még a bélyegre sem enged rápillantani. Neki mindegy, hogy ki-kinek mije, csak a címzett saját kezébe adhatja át a levelet, s ha az nincs otthon, akkor már el is rakja, viszi tovább... gondolom haza, kotlik rajta egy kicsit, hogy hátha kikel belőle valami. No mindegy. Legalább megtudtam, hogy a világ összes állata nem engem utál a legjobban, mert ez a srác, akármerre ment, olyan hangos kutyaugatás kísérte végig az utcán, hogy a leheletemet sem láttam. :p

...de még mindig itt vagyunk!