2012. szeptember 30., vasárnap

öltözni tudni kell...

Hétvégén nem szokásom írni, mert ugyebár, ahogy hazajövök egy-egy buliból, utána már nem sok mindenki kíváncsi a gondolataimra.... hozzáteszem, én sem. De azért sajnálom, hogy a túl józan barna, és/vagy a túl részeg szőke lánnyal nem keveredett kapcsolatom. És azt is nyugodtan hozzátehetem, hogy nem rajtuk múlott. Vagyis, ahogy Lacsi mondta volt, megpróbálhattam volna, ha meg nem, akkor visszamegyek és kész... és a vissza pedig egyet jelentett volna az hazával. De... és itt jön a fordulat, megint csak a fiatal fiúkkal tudok csak úgymond jó kapcsolatot kialakítani, mert eljövet csak velük találtam meg a közös szót.... miszerint úgy akartak kinézni, mint én.... nagyjából. A bőrkabátom felől érdeklődtek!
Tehát valamennyire mégis tudok öltözködni... már csak az a kérdés, akiknek a többsége abszolút nem... DE többnyire csak ezzel foglalkoznak, mikor vesznek már észre?!

...és még mindig itt vagyunk!

2012. szeptember 29., szombat

tiszta csalás...

Vettem az albánban kettő csokis croissant és függetlenül attól, hogy nagyon finomak voltak és talán a hozzá adott alapanyag, plusz töltelék is azonos lehetett a látvány, vagyis a méretbeli különbségük mégis meghatározó volt... Vagyis annyira megmaradt bennem, hogy még írok is róla. Tadááám! :D

programajánló

A programokból sosem elég... kérdés, hogy marad-e addigra még elég jó idő?! ;)

2012. szeptember 27., csütörtök

sliders

Elfelejtettem jelezni, de kedd óta kezdetét vette egy nagyon gyenge Sliders maraton. Még nem nagyon haladtam benne, úgyhogy bárki becsatlakozhat és felvehetjük a versenyt. :) Viszont az a durva, hogy az ilyen régi sorozatoknál jövök rá, hogy annak idején elég komoly tévé-függésem volt, mert eddig minden résznél azt éreztem, hogy nem most láttam először... és nem is másodjára már. :D A végét viszont tuti nem tudom, úgyhogy már csak ezért is érdemes végigmenni rajta... Ahogy az Időzsaruval kapcsolatban is. Mondjuk, az csalódás volt, mert nem volt semmilyen vége. Valószínű elkaszálták egy évad után, itthon én meg bőszen néztem és még tetszett is.
Na de ami nem tetszett, az a Bruce Willis-es Az igazság nyomában, a Val Kilmer-es Gyilkos paraziták. Viszont a Jason Statham-es A biztonság záloga annyira felkeltette az érdeklődésem, hogy a Crank 1-2-t is bevállaltam, amik elég beteg filmek, de kiváló szórakozást nyújtanak. Ellentétben a 2003-es Undead - Zombik városával, ami után legszívesebben kikapartam volna a szemem, hogy soha többet ne nézzek olyan igénytelen mocskot. ;)

...de még mindig itt vagyunk!

2012. szeptember 25., kedd

erő

Nos... az van, hogy tegnap az egerem kifogyott az elemből és a billentyűzetből pakoltam át abba, hogy legalább "játszani" tudjak, így aztán az írás elmaradt. A dolgok viszont tegnap óta mit sem változtak... A probléma ugyanaz, én adott vagyok és a megoldás?! Nincs... vagyis fura, mint mindig minden.
Ha iszom, erősebbnek érzem magam... ez persze egyértelmű. :) De hétvégén volt az a rögtönzött szkander bajnokság :P amit persze az a vékony nyakú tanú indukált... mármint a megjelenése. Hiába arcoskodtunk egymással előtte, nem kapott az alkalmon, hogy beszálljon. Másrészről viszont B, aki 54 kiló és gyakorlatilag csak beszámolókkal és papírtologatással keresi a kenyerét... jó, persze látszik, hogy ki van szálkásodva és sportember, azt a hevet amivel nekiállt... az a győzni akarás, hogy lenyomjon... mintha utálna.
Természetesen erősebb, habár szerintem én többet kalapálok naponta, mint egy asztalos, és több több vasat hajlítok össze, mint egy esztergályos. És ez csupán csak a patentozás. ;) Na mindegy, nem erőltettem meg magam túlzottan... esélyem sem volt. Szóval az örök probléma: hiába minden edzés, erőlködés, egyszerűen nem tudok erősödni. :S

...de még mindig itt vagyunk!

2012. szeptember 22., szombat

hogy...

Hogy legyen ma étvágyunk, hogy ne érezzük, ha rossz idő lenne, hogy mindezek után jót aludjunk: 


2012. szeptember 21., péntek

jó vagy rossz

Állandóan felmerül bennem az a kérdés, hogy jó, vagy rossz vagyok?! Azért kell folyamatosan "szenvednem", mert van egy magasabb erő, ami próbára tesz, ami után végre megmutatkozna a jó, vagy rosszság?! Ma is... visszajött a kölcsönadott patentozó alkatrész, természetesen mivel nem sajátként bántak vele, ezért szinte hibásan. Leírhatnám hosszan, unalmasan, és/vagy érthetően pontosan, de a lényeg, hogy nem tudtam vele gördülékenyen dolgozni.
De visszatérve az eredeti gondolatkörhöz... és az emberek is semmibe vesznek, még a saját szüleim is. Szándékosan?! Nem hiszem. DE akkor is furcsa, mert nálam lázongóbb és feltűnőbb jelenséget nem sűrűn látok a környezetemben... és mégis, simán beszélnek velem párhuzamosan, elveszik a helyem ésatöbbi...
Plusz még itt van ez az alvás dolog is. Egyedül csak az ördögre mondják, hogy nem alszik. És én se sokkal többet, és még így is rengeteg energiám van... ha nem eszem egész nap, akkor is. Pedig elvileg abból lehet energiát nyerni, és a pihenésből. Na jó, persze mondhatjuk azt is, hogy nem is csinálok semmit - a legtöbben ezt gondolják - akkor mire is pazarolnám el az energiát?! De ezt inkább hagyjuk. Szerintem teszek-veszek legalább annyit, mint egy átlagember.
És ha nem vagyok az?! Lehet hogy van egy rejtett képességem, ami még nem jött elő... ;) Titokban ebben reménykedem, mert ez sok mindent megmagyarázna. De akkor mi lenne?! És most vissza az eredeti témához: jóra használnám, hős lennék, vagy gonosz, az emberiség ellen fordulva?!

...és még mindig itt vagyunk!

2012. szeptember 19., szerda

szerintem...


Szerintem... hiába kínzom magam már megint. Se erősebb, se fittebb nem leszek. A mai napi jó cselekedetem pedig kb. ez a kép, ami nem is jó, csak némiképp ironikusan vicces, és hogy befizettem a csekkeket. Nagyjából ezzel ki is merült a teljes napom. :(

...de még mindig itt vagyunk!

2012. szeptember 18., kedd

napi jó


A mai napi jó cselekedetem az volt, hogy kettő méhet kiengedtem, kitereltem az ablakon... holott ráuszíthattam volna a varrónőkre is, akik vannak nap, mint nap olyan kegyesek, hogy mindent beengednek az ablakon.
Annak idején csak azért cseréltünk ki kettő ablakot nagyobbra, hogy azon fény jöjjön be, és ne vakoskodjanak folyton a neonfény alatt. A világítás ettől függetlenül kell rájuk, plusz a varrógépeken is van külön lámpa - kész fényáradat. És persze van olyan ablak is, amin van szúnyogháló, de az nem elég. Annak is nyitva kell legyen, amin nincs háló, de szinte nagykabátban vannak benn, plusz szünetekben ugyanígy mennek ki dohányozni... Arra nem is térek ki, hogy az a szag, amit ott alkotnak, nem marad kinn, hanem egy az egyben hozzák be magukkal.
De ami a lényeg, és amitől folyamatosan ki van nálam égve a biztosíték: az a fal, amin sorra nyitogatják az ablakokat (a háló nélküli) a betonudvarra néz, plusz a szomszéd házra, ami pont egy köpésre van. Ha nyáron meg van világítva a beton, akkor szinte okádja magából a meleget egyenesen a nyitott ablakon keresztül a varrodába, azon kívül a szomszéd ház legtöbbször gátja mindenféle szélnek. A két ház között néha átfúj, dehogy az ablakon fújjon be, annak az esélye csekélyebb.
Természetesen a hálós ablakok felől szabad az áramlás.... nem véletlenül választottuk pont azokat. És ezt a dolgot nem értem... bármely ember, aki érezni és némiképp gondolkozni is képes, az szerintem képes lenne a fenti tényeket felfogni és megérezni... DE inkább az van, hogy a legyek és egyéb bogarak folyamatosan be vannak engedve. Így a bent lévő, tavaly festett falak, és ablakok állandó ürülék lerakodása helynek számítanak. Természetesen ezek az ösztönlények érzik és tudják merre kell haladniuk tovább... Ahol általában én vagyok! :(

...és még mindig itt vagyunk!

2012. szeptember 17., hétfő

új kezdet


Túl a 100-on... tudom, hogy ez hülyeség, de az akár lehetne egy vég, és most jönne egy új kezdet. Egy új "heló világ, itt vagyok" csak a dal refrénjéből kiragadva azt, hogy "szeretni fogsz, ahogy még senkit ezelőtt" hagyom ki. Kívánnám és szeretném, persze... nem vagyok bádogember, de nem kérem, vagy vágyom már rá, mert nem érdemlem meg. Hiába hiszem, hogy de... és hogy elég jó vagyok ahhoz. Nekem mást dobott ki a gép - örüljek annak! Tudok írni és olvasni! Hurrá! :D

...és még mindig itt vagyunk!

2012. szeptember 15., szombat

#100

100. bejegyzésem. :) Elég szép kerek szám és sokat is tanakodtam, hogy vajon mit is írhatnék ez alkalomból. Végül egy videó mellett döntöttem a sok sornyi írás helyett. Legyen inkább némi jókedv, amíg nyakunkba nem szakad a hónedv! Jó szórakozást! ;) 

2012. szeptember 13., csütörtök

tesis a világ

Nos, amíg minden fölös energiámat és időmet arra fordítok, hogy acélozott és ellenálló testem legyen, mind fájdalmak és betegségek terén, pusztán anélkül, hogy vitaminokkal és mindenféle egészségesnek mondott táplálék kiegészítőkkel pumpálnám magam, a következőkről számolhatok be:
Amik még abszolút javításra szorulnak, az elsősorban a nyáron összeszedett és azóta sem múló torkomnál, illetve a nyelőcsövem fölött folyamatosan képződő váladékozás, ami pusztán csak a légzést teszi néha kimondottan nem-megszokottá, hovatovább kényelmetlenné, valamint néha a beszédnél is zavar. S ez, nyilvánvalóan az okozója annak is, hogy horkolok... legalábbis a beszámolók alapján, mert speciel ez a része  engem csak azért érint távolról, mert az alvás közben én ezt egyáltalán nem hallom. :)
A másik, eddig még megoldatlan probléma, az ízületek gyakori fájdalma, ropogása, vagy nem a legjobb pozícióban levés érzete. Ezt a nyár folyamán, úgy tapasztaltam, hogy volna rá gyógymód. Mégpedig akkor figyeltem meg, speciel a ropogás hiányát, amikor drasztikusabb testnedv cserén, pontosabban nyálcserés élményekben volt részem. Természetesen felmerült az a kérdés, hogy ilyen esetekben esetleg a figyelmem pont nem az ízületekre koncentrálódott, de úgy vélem, hogy feltűnt volna, ha olyan intenzitással ropogtatok, mint ahogy mostanában... Igen, merthogy ez a "gyógymód" úgy tetszik, egy jó ideig - megint - fel van függesztve.
További megfigyelések tárgya még az alkohol, a szervezetemre gyakorolt hatása is. S a megállapítás egyenlőre az, hogy konkrétan marha módon dolgozom fel, vagy írhatnám azt is, hogy a vegetáriánusok állandó problémája lép fel, a túlzott maláta, komló, vagy árpa, ésatöbbi zöldség fogyasztása és emésztése során, amiktől még saját magam sem vagyok szívesen a közelembe.
Mindezek mellett és/vagy függetlenül a testsúlyom mondhatni beállt egy viszonylag jó szintre, s folyamatos edzés mellett úgy gondolom, hogy könnyedén tartani is tudom sokáig. S ezáltal a régen megszokottnak vélt hát-, derékfájás már csak elég ritkán jön elő, illetve csak nehéz tárgyak (pl. télikabátok) egész napos emelgetése/dobálása közben.
A testsúly csökkenéssel némi erőveszteség is párosult, de ezt, mostanában, megpróbálom koncentráltan kárpótolni... lehetőleg hamarosan látható sikerrel. Az egyéb fájdalmak, amik "munka" közben érnek, úgy mint a nekem csapódó, rám eső dolgok és amik felsértenek... hát, katonásan viselem. Néha egy-egy felszisszenés, de akár kibírnám anélkül is.
Más problémám úgy néz ki, hogy egyenlőre nincs. A szuszogás és a hirtelen heves és szabálytalan szívverés már elég rég elkerül. S talán még az enyhe szédülést tudnám megemlíteni, ami kocsmatúrák, legénybúcsúk, és valószínű az elkövetkező esküvő után is elő fog fordulni, ami a vissza a normális életvitelhez történő hosszú-hosszú napok után/alatt érezhető.

Ennyi... mindenkinek kellemes 13-át! :S

2012. szeptember 10., hétfő

idézet mára #1

"Ők az ember gyermekei. A fiú a tudatlanság. A leány a szükség. Óvakodj tőlük." - Charles Dickens: Karácsonyi ének

2012. szeptember 6., csütörtök

folyt. köv. #5

Szóval a foteles férfi, öltönyben, nyakkendővel?! Hiába néz ki úgy, mint egy kifogástalan úriember, az arca... Az az arc olyan, mint egy kidobóé. Marcona és rettentő ideges. Ideges és némi aggódás is látszik rajta, ahogy rám néz. Aggódik értem, de vajon miért?! Itt fekszem előtte, lekötözve az ágyhoz. Mégis mi baj lehetne?! Csinálni nem csinálhatok semmit, hacsak nem az a baj, hogy itt vagyok. Hogy itt fekszem előtte az ágynak kötözve és a kezeim...
Most mintha homokot markolnék. Még mindig ugyanúgy fekszem a hátamon. A rácsok és a fehér falak eltűntek, helyette fényesség. Mindenütt fényesség. Vakító fény. És homokban fekszem. Simán fel bírok ülni. Rajtam egy sötét rövidnadrág és fehér trikó. Mezítláb. Olyan ez az egész környék, mint a sivatag. Vagyis ahogy el tudnám képzelni a sivatagot a tévében látottak alapján, mert hiszen még sosem voltam sivatagban. Természetesen a mostanit kivéve. De hogy hogy kerültem ide?! És hogy kerültem a sötét szobába, vagy a rácsos fehér szobába? Ezekre még nem tudom a választ, sőt elképzelésem sincs mi történik velem.
Egyenlőre csak annyit tudok, hogy itt nem maradhatok, a semmi közepén, a sivatagi homokban ücsörögve. A homok nem forró, pedig azt hittem volna... elvégre még csak fel sem tudok nézni merre lehet a nap, annyira fényes itt minden. És furcsa módon nem is érzem a forróságot, viszont a szám ki van száradva. Jól esne egy kis víz... Rengeteg víz.
Nagyon nagyon sok víz... sós víz. Hirtelen mindenütt víz lett. Egy tengerben vagyok. Vagyis nem tenger. Nem lehet az. Leér a lábam az aljára, a homokba és épp csak a mellkasomig ér, de érzem, hogy sós. S ennek is, mint a sivatagnál, ennek is se eleje, se vége. Ameddig a szemem ellát. Dehát mit csináljak?! Folytatom az utam tovább, amerre az előbb elindultam a sivatagban, ugyanúgy megyek tovább a tengerben. Egyszer csak elérek valahová és megtudom, rájövök, hogy mi folyik itt...
Nem tudom mennyit mehettem, vagy hogy milyen sokáig. Többször újra a sivatagban voltam, majd újra a tengerben, de csak mentem ugyanúgy tovább. Közben nem volt semmi... De tényleg szó szerint semmi. A sivatagban se egy árva rovar, állat, de még csak egy elszáradt kaktusz sem. A tengerben dettó. Se hínár, moszat, korall, csiga, vagy bármilyen hal. Nincs időjárás, se meleg, se hideg... nem fúj a szél és nem fáradok, éhezek és szomjúság is elmúlt, akármennyit meneteltem.
Nincs értelme tudom, de mi mást tudnék tenni?! Ha legalább lenne valami, ha látnék valamit, vagy valakit... az öltönyös embert. Ismét a fotelben ül és csak a lábát világítja meg az állólámpa. Mély, dörmögő hangján kérdez tőlem valamit és még mindig Hank-nak szólít. Nem értem mit kérdez. Valamilyen olyan nyelven beszél, amit nem értek, csak a hangsúlyból következtettem, hogy kérdezhetett. Akkor lehet, hogy nem is engem szólított Hank-nek, hanem őt hívják így. Meg is mondom neki, hogy Charlie vagyok és közben magamra mutogatok... gondolván hogy esetleg ő sem értheti azt a nyelvet, amin én beszélek. A hangom azonban némiképp furcsán hat. Kissé ismeretlenül cseng vissza a fülembe. Mintha még mindig be lenne tömve a szám...

...folyt. köv.

2012. szeptember 5., szerda

folyt. köv. #4


Szebb időkről szólok, midőn a szépek szebbek voltak és a jók még hittek. Hittek abban, hogy a rossz csak egy múló gondolat, mint ezer meg ezer jó szó csap és borogat. S egyre, folyton csak veri, míg írmagját egyszer, s mindenkorra el nem tünteti. E korban élt egy ifjú elme. Kissé még tudatlan és a teste is gyenge. Aki csak ment árkon és bokron, kutatta a célját, nem várta senki otthon. Árva volt, s az ilyen csak magányosan élt. Azt evett és ivott, amit éppen keresgélt. Napszám, vagy némi földre esett falat, korgó gyomrában rögtön csitította a hadat. Ám egy szép nap, talán kedd lehetett, vagy szerda, a falu vén öregje karon fogta és a házába behívta. Megkérte, hogy vágjon fát, tüzelőnek, a kandallóba, estre. De baltát nem adott, az ifjú pedig azt kereste. Balta nélkül fát hasogatni igen nehéz dolog, de ha megoldod, rögtön megjavul a sorod. Így szólt az öreg és hátat fordított neki, s úgy tett mint aki dolgozik, de a szeme sarkából figyeli.
Az ifjú elébb a zsebében tartott kis bicskával próbálta, de ezt az egyetlen éles szerszáma hamar megbánta. Ketté tört és maradt a nyél és a penge, a hasábok meg meredeztek egészekbe. Aztán felmarkolta, felkapott párat, s a közeli vasúti sín mellé szép lassan elfáradt. Az emberi kéznek ugyan lehet nehéz e vékony fadarab, de több tonna vas alatt könnyen széthasad. Ráfektette hát nyomban, a fákat a sínre, s a töltés mellé helyezte magát nyugalomba végre.
Mikor jött a vonat, az apró hasáb csak hasadt és hasadt. Szinte cafatok maradtak csak a kis fákból, de este majd ez milyen jól lángol?! Boldogan tért vissza a házba, a széthasított fákat a kandalló elé vágva. S várta, hogy mit szól majd az öreg, s hogy mit mondott rá?! majd itt folytatódik a szöveg! :)

...folyt. köv.

2012. szeptember 4., kedd

folyt. köv. #3

- Tudod, drágám, az úgy volt...
- Hagyd csak. Nem vagyok kíváncsi a kitalált meséidre. - szólt Kovácsné, és dühösen magára csapta a fürdőszoba ajtaját.
Kovács már jól ismerte ezt a reakciót, mondhatni hozzá volt szokva, s ettől még kicsit le is higgadt. Szép lassan az ajtóhoz sétált, s szinte halkan folytatta tovább:
- Drágám. Dehogy akarok én magyarázkodni, csak összefutottam Shulteisszel és az úgy ügyvéd barátjával...
- Hát persze, és ez tartott több, mint másfél órán keresztül?! - még mindig kissé kiabálva a fürdőből.
- Hisz ismered őket te is. Ha egyszer ők elkapnak valakit, képesek még lyukat is beszélni az ember hasába. Annyi mondanivalójuk van, hogy szerintem Dosztojevszkij őket hallgatva írta a műveit.
- Akkor is késtél... kihűlt a vacsora. És arról nem is álmodj, hogy újramelegítem neked. - némileg elhaló hanggal, de már egy kicsit közelebb az ajtóhoz.
- Semmi baj, drágám, jó lesz nekem hidegen is... Csak gyere ki, és ne itasd tovább az egereket.
- Majd kimegyek, ha én jónak látom, jó, Géza? - mondta már a nyitott ajtóból. - De ha már ilyen jót eltársalogtál a barátaiddal, ajánlottak-e legalább valami állást neked?!
- Hát éppen ez az... Holnap az első dolgom az lesz, hogy megyek a Váci utca 113-ba. Azt mondták, hogy házmestert keresnek, és még meg is felelnék, mert már van tapasztalatom.
- Tapasztalatod, mi?! Tíz éve egyszer az is voltál, az igaz. De csak pár hónapig, mert nem csináltál semmit.
- Akkor is megpróbálom. Lesz, ami lesz...
- Hát azt nagyon jól teszed. És akkor legalább nem itthon lógatod a lábadat, amíg én gürizek, hogy legalább ennivalónk legyen.
- Jól van, csak hallgass. Inkább együnk!

...folyt. köv.

sorry

A hangzás a régi, de a srácok, mintha egy kicsit sokat járnának varratni... Ez lenne az új divat?! Én azért sajnálom, hogy ezek az eszement őrültek is így trendesednek. :S
A videó másik aktualitása, hogy ezt hallgatva anyám megkérdezte mit jelent az, hogy "sorry". Mire én úgy feleltem, hogy nem is énekeltek ilyenről... ;)

2012. szeptember 3., hétfő

folyt. köv. #2

Sokan úgy hiszik, hogy csodás az életem, hisz megvan mindenem. Hisz van egy szép feleségem, két igazán jó gyerekem, egy szép ház és olyan munkám, amit nemcsak szeretek, de még jól is keresek vele. De ki lenne kíváncsi egy ilyen történetre, ha csak ez lenne?!
Szóval képzeld el, hogy ülsz egy szobában, egy piros kanepén. Melletted egy állólámpa, ami éppen csak megvilágítja a szobát. Előtted egy dohányzó asztal, rajta egy gőzölgő kakaó. Távolban, az árnyakba veszve egy fotel, könyvektől roskadozó állvány és talán egy íróasztal. Egy dolgozó szoba. Hogy kié? Nem tudom! Csak annyit, hogy a kakaó nekem van kikészítve. Az lámpa kis tartópolcán egy digitális óra van. S rajta pontosan 01:13 áll.
S ebben a pillanatban egy ágyon ébredek. Rácsos, kórházi vaságy. Minden fehér. Oda vagyok hozzá kötözve. Mozdulni sem tudok. A fejem mögött balra egy ablak, rajta rácsok. S a falon egy nagy kerek óra. Rajta 1 óra 13 perc. A másodperc mutató csak ide-oda mozog, ketyeg, de az óra áll. Szemben súlyos vasajtó, s odakintről zajok szűrödnek be. Mozgások zaja és suttogás.
Mintha valaki pénzről beszélt volna. Sok pénzről. Nagyon nagyon sok pénzről. A pénz, amiért engem itt kell tartaniuk. De miért?! Nem vagyok egy James Bond, vagy a királyi család tagja, csak egy egyszerű ember. Se túl gazdag, se szegény. Nincs olyan dolog, amit csak én tudok. És ami a legfontosabb, nem vagyok őrült. Tudom, hogy nem vagyok őrült. De akkor miért vagyok lekötözve?!
Ezek jártak a fejemben, amikor kinyílt az ajtó. Lassan és nyikorogva. Úgy, mintha már legalább száz éve nem nyitotta volna ki senki. S egy szőke nő lépett be rajta. Nővérnek öltöve, teljesen fehér ruhában, s szőke haja szorosan összekötve. Szőke?! Nagyon emlékeztet valakire... Valakire?!  Amikor azt álmodtam, hogy egy szobában ülök és vár rám a gőzölgő kakaó, pontosan ilyen kép volt előttem, mint aki a feleségem, a gyermekeim anyja. Dehisz nem is vagyok házas! És egy álom feleség, hogy léphet be pont azon az ajtón, ahol meg vagyok kötözve?! Vagy csak most álmodom?!
Nem tudom. Minden olyan valószerűtlen. Ez is. S a másik szoba is... de várjunk csak. Abban a fotelben, ott, abban a félhomályban, mintha ülne valaki, mintha látnám a lábait. Nagy cipők. Nagy férfi cipők. Legalább 46-osak. Elegáns cipők és szövetnadrág. Tisztán látom. A szemem kezd egyre jobban hozzászokni a szórt fényhez. Ismét itt vagyok, a dolgozó szobában és hajolok előre a kakaóm felé. Muszáj megfognom, hogy érezzem a bögrét, hogy mennyire forró. Éreznem kell, hogy tudjam álmodom-e. De az a bögre és az a kis asztal nagyon messze van. Előrébb kellene csúsznom a kanapén, legalább a széléig, de nem tudok. Mintha bele lennék kötve ebbe a kanapéba, mint egy kocsi biztonsági övével az ülésbe. És föladom... visszadőlök a kanapéra, de ekkor megszólal egy hang. A fotelben ülő férfi mély, dörmögő hangján köszönt engem.
Nem a nevemen szólít, s olyan furcsán is hangzik a "Hank". Charlie vagyok, mindig is az voltam és teljesen idegennek érzem a Hank-et. Biztos nem vagyok Hank. De ha ez egy álom, akkor is furcsa. És most vár... várja, hogy én is köszönthetném, pusztán udvariasságból, de ez sem megy. A nevét sem tudom, és még mindig csak a lábát látom, fogalmam sincs ki lehet, de amúgy sem tudom szólásra nyitni a számat. Mintha az is be lenne tömve valamivel... S ekkor a szőke nővérke fölém hajol, a párnámon igazít kicsit, s a számon lévő  kötésen is... Ismét a rácsos szobában vagyok megkötözve. Nyöszörögnék, hogy engedjen el, de ő csak csendesen a szája elé teszi az ujját, úgy néz a szemembe, s csitít le.
Nem tudom miért, de azok a zöld szemek egy pillanatra megigéztek, s föladtam a harcot, megnyugtatott egy pillanatra, habár ugyanúgy meg vagyok kötözve. A nyugalmam azonban nem sokáig maradt meg, mert a nővérke háta mögött feltűnt egy rettentően nagy alak. Legalább két méter magas, s kifogástalan úriember látszatát keltve, öltönyben, nyakkendővel. Amikor a nővérke kicsit hátrált tőlem, jobban meg tudtam nézni a férfit... a cipőjét is. Ugyanolyan, mint a foteles férfin... 

...folyt. köv.

2012. szeptember 2., vasárnap

folyt. köv. #1

- Jó napot, Doktor úr.
- Jó napot... áh, maga az Shulteisz?! Ezer éve már, hogy nem láttam. Jöjjön, foglalj helyet.
- Köszönöm, én minden nap bejárok ide kávézni. De a Doktor úr... tán valami nehezebb peres üggyel keresték fel, hogy nem maradt ideje ide benézni?!
- Áh, nem erről volt szó. Csak az egyik ügyfél miatt külföldre kellett távoznom, s mire elrendeztem a dolgát, megláttam a fantáziát a helyben és táviratoztam a családnak, hogy ők is csomagoljanak és jöjjenek egy-két hétre.
- Hát ez igazán jól hangzik... a kellemest a hasznossal. Akkor ennek köszönheti a kisimult rácokat, ámbátor a színe a régi. Nem látogatta meg a napot, vagy tán rossz klímájú helyen nyaraltak?!
- Maga nagyon ravasz, Shulteisz! Igazán felcsaphatna ön is ügyvédnek. Valóban... Olaszországban voltunk, de nem napozással töltöttük az időnket. Meseszép ország, rengeteg látnivalóval és az embernek épp csak a szája fárad el a tátástól. De azért nem higgye, kedves régi barátom, hogy elfeledkeztem magáról, hallottam a tragédiájáról... És mégis, mosolygós és vidám, mint mindig.
- Minek is búslakodnék?! Megesik ez bármelyik emberrel, és hát miért én lennék a kivétel.
- De kérem, még el sem száradt az első felesége sírján a koszorú, a második asszony meg elhagyja?! Ráadásul egy pék inas miatt?
- Valóban, nem hagyott sok időt sírni a vállán, és rögtön megkérette a kezét. Dehát tudja, milyen vagyok?! A nők nagyon gyorsan az ujjuk köré tudnak csavarni. Aztán arról meg már nem tehetek, hogy pont egy ilyen hirtelen szerelembe eső nő csavarta el a fejem. De most meg annak a fiúnak csavargatja, akinek még a füle töve is folyton lisztes. Ha neki ez kell?! Ám legyen.
- Maga egy marha, már megbocsásson. De ha ilyen egyszerűen lemond róla, akkor bizonyára nem is volt belé annyira szerelmes, hogy el keljen vennie.
- Sértegetni azért nem kell... Maga is már a harmadik feleségnél tart. Tehát akkor mind marhák vagyunk. De tudja, az első elvesztése után ráeszméltem, hogy a földi javakhoz nem szabad annyira ragaszkodni, mert Isten azt idővel úgyis elveszi.
- Szóval a vallás... maguk zsidók, mindig olyan másként látják a világot.
- Nekem meg, maguk keresztények olyan mások... de inkább hagyjuk a vallást.
- Jaja, igaza van, inkább hagyjuk. De akkor inkább azt árulja már el, hogy képes folyton vidám maradni?
- Rögtön elárulom, csak előbb kapjam meg a kávém... Klapecs, kérem, hozza a szokásos kávémat... rengeteg tejjel!

...folyt. köv.

2012. szeptember 1., szombat

Táncsics Mihályné

Istenségnek látszó,
Földiekkel játszó,
Tünemény,
Légy enyém.

Kit teremt magának,
Mert boldogtalan.
Mesélnek, fantáziálnak,
Mégis bizonytalan.

Börtönödből miért írogatsz?
Miért számítasz reám?
Sírsz, hogy elveszthetsz,
De gondolsz te rám?!

Csak maradj magadnak!
És jutalmad egy kanál;
Hiszek a belső hangoknak:
Biztosabb a halál!

elvitte a vonat?