hójelentés

Az első napon:

S az utolsón:

Azért nem látszik az udvarból több, mert kezdetek kezdetén csak azt fotóztam le, hogy merre van a vonulási irány
s nem gondoltam arra, hogy még "előtte-utána" dokumentációt is készítsek erről az egészről.

A szomszéd azt mondta, hogy most már a parasztok (azok a mezőgazdasági munkások, akik rengeteg földdel rendelkeznek, de azt hírből sem ismerik, csak rengeteg okos és ügyes napszámost alkalmaznak, hogy mégis folyjon valami termelés) szerint is esett már elég hó, hogy az idei termésnek ideális legyen és hogy ne szikes talajba kelljen dugdosni a palántákat. Ezen kívül a rengeteg hazai termék mellett belefoghatunk majd a rizs-termesztésbe is. ;)

Azért én kíváncsi leszek, hogy ez a hír mennyire fog megváltozni az év végéig... Mert az is elő szokott fordulni, hogy Ezek odafönn nem beszélnek össze (nem csak mostanában, hanem már az idők kezdete óta), s volt hogy egy azon napon hallottam azt a rádióban, hogy az idei termés kiváló volt, le a kalappal a természet előtt, s a tévében meg a miniszter azt ecsetelte hogy és mennyi kártérést bulizott ki a kormánytól a gazdáknak.

Bárcsak egyszer rájönne már valaki, hogy ez a tenyérnyi termőföld, aminek a felére házakat építettünk, még így is annyit termel(ne), hogy nem csak minket, de a környező országokat is elláthatnánk. De ha bemegyünk a boltba, milyen paradicsomot veszel?! Olaszt! De felsorolhatnék még hatvanegy zöldséget és gyümölcsöt, meg negyvenkét másik országot...

De hogy visszakanyarjak a hóra. Múltkor kissé megjegyeztem, hogy a hókotrók elkerülik a városunkat, mert túl büdös van, vagy mittudomén... Hát jelzem, hogy ez a jég megtört! Miután ma reggel végre egy kis időre elállt a hullás és a megfagyott hullákat is már csak a rádióban emlegették, kivonultam.

Lépcsőházunk ajtaján nagy betűkkel kiírva, hogy mindenkinek kötelessége a lapátolás. Kinézek. Ló.... sem hányt el semmit. Ekkor egy kissé belemártottam a közös lapátunkat a hóba, az megreccsent és egy darab letört belőle... Hát akkor ezzel úgy kell bánni, mint a hímes tojással. De azért még így is elkapartam valahogy azt a kis szakaszt. Mert eddig ugyebár azért hagytam ki magam ebből a nemes cselekedetből, mert rajtam kívül lakik itt még kb. 40 ember, s én ennek a 17szeresével küzdök meg 2 km-el arrébb, teljesen egyedül.

A varrodához érve már látszódott, hogy még a hóesésben járt arra egy kotró, s a kapubejáró elé szépen oda is tolta a havat... Így ezzel kezdtem. Majdnem az út közepéig feltörtem a páncélt... véletlenül, mert nem láttam meddig tart a behajtónk, s hogy hol kezdődik az aszfalt. S mikor már bent kotorásztam, újra jött a kotró, egy kukásautó személyében, aminek az elejére szerelték a "lapátot". Természetesen újabb adag "szomszéd-havat" rakott a behajtónkra. De ekkor már tényleg szépen le volt tolva az utcánk. Minden szép egyenes és egyenletes volt az autósok számára. Szóval lenyeltem és ellapátoltam az új adagot. A gép az ember ellen... Több szomszéddal is összeintegettünk, hogy hál'istennek ők is és mindenki megkapta a kis meglepetést.

Amikor már végeztem... kívül-belül, alul és felül is, nyakamba csaptam a lábaimat és indultam hazafelé... No, ekkor fordult be harmadjára a kukásautó az utcánkba... és ez már kimeríti a szemétség fogalmát. Biztos környékbeli a sofőr, azért végez ilyen alapos munkát, de két utcával arrébb már a 30 centis latyakban, az autók által kitaposott nyomvályúban próbáltam meg hazafelé tartani. S míg haza nem értem arra gondoltam, hogy bárcsak inkább hanyatt vágódnék már végre, mert az, hogy a letaposott 4-7 centis egyenetlen jégen, s a fölötte lévő 10 centis hódarán, vagy latyakon a bakkancsom össze-vissza csúszkál, nem biztos, hogy jót teszem a bokámnak... vagy egyszer megcsinálom a spárgát. De akkor úgy is maradok örökre! ;)

...de még mindig itt vagyunk!