csendes

Rég volt olyan, hogy ilyen estefelé, még szürkületben térhettem hazafelé, s az volt a szokatlan, hogy olyan nyomasztóan csendes a város. Az a bizonyos vihar előtti csend a négyzeten. Emberek nem jártak semerre, épp csak egy-két autó, de azok is mintha egy kicsit be lettek volna lassulva. Már-már arra gondoltam, hogy bizonyára mindenki hallotta, hogy ülésezik a parlament (és besz&@%tak, hogy mit találnak majd megint ki)... egy igazi maratoni időt ülve... 11 órát.

Az elmúlt pár napban, héten sose dolgoztam (voltam munkahelyen) annál kevesebb időt. És ezeknél ez eseményszámba megy, ki kell hirdetni?! Amikor persze nem is kerül elénk más kép róluk, minthogy ott benn számítógépeznek, vagy a padra borulva alszanak, így tisztelve meg azt a társukat, aki éppen tépi a száját... vagyis hülyeségeket beszél.

Na de persze nyilván nem ez az indok a csendre... bár azért még mindig, most így utólag belegondolva is szokatlan, mert amikor korom sötétben jövök haza, akkor sem van sokkal több ember az utcákon, de mégis zajosabb a környék. Az autók 80-al húznak az ulticéljuk felé, a vasútállomásról odahallatszódik a vonatok zaja, a háziállatok "beszélgetnek" ésatöbbi. Most ma meg csak egy madarat hallottam árván csiripelni... és semmi mást. Talán a hétfő... hogy kétnaponta hétfő van, az az oka. :) Azt hiszem akkor tényleg bekövetkezne mihamarabb a világvége, ha ezentúl minden második nap hétfő lenne. Megbolondulnánk a depressziótól...

...de még mindig itt vagyunk!

garacia

Azt hiszem a szóba biciklim elvesztette a garanciáját... Na jó, nem. De a pedálon lévő szíjat kicsit fel kellett javítanom. ;) Ugyanis a hihetetlen minőségű kínai tépőzár kb. 50 kilométerenként elengedte egymást és ilyenkor általában rúgtam egyet a levegőbe, lecsúszva a lábam a pedálról. A tépőzárat óvatosan eltávolítottam és a vékony gumit nagy öltésekkel megvarrtam fixre.

Így esett, hogy nem esett le róla többet a lábam... eddig... ma. :) De ha egyszer úgy elnyüvöm, hogy már majd nem marad belőle semmi, akkor valami hasonló keménységű anyagból szabok oda másikat. S itt jegyzem meg, hogy majd fél centis, fél-rugalmas műanyagon nem is olyan többszerű... de még egyszerű sem, átszúrni egy varrótűt! ;)

ui.: Nem tudom hogy számol, vagy mennyire reális, de az első véletlen és egyetlen lenullázásom óta, most tartok 700 km-nél. Idén még megkerülöm a Földet a szobámból... kétszer! :D

terror

A munkahelyen áll a bál... A zene hallgat, a muzsikusok majszolják a rántott szeletet. A tányérok mosatlanul hevernek az asztalon, poharak félig kiíva. S a sarokban egy bús, néma villa megkoccan a késen...

Így is állhatna a bál, s a néma villa én volnák, aki bőven munkaidő után még mindig ott ücsörög és egyszer csak véletlenül megüti a fülét az a mondat, hogy hétfőn majd milyen dolgai lesznek. Hétfőn?! Dehisz holnap lesz hétfő - szombaton!

Fél órával később a munkavezető (anyám) visszakérdez, hogy nem vicceltem-e... mert én így általában viccelni szoktam. De most nem. Legutóbb Csikósné hívta fel erre a figyelmemet, aztán ma reggel még a rádió is bemondta, hogy ma van a hét utolsó előtti munkanapja. Csakhogy ezt a többi munkás (munkatársaim) elsumákolta, nem igazán tett róla említést, se kérdés, se kijelentés formában, hogy most szombaton kell-e jönni.

Pedig! Ez azért olyan téma, azért nem túl sűrűn fordul elő, tehát nyilván felmerülhet mint kérdés. S azt meg nem mondhatja egyik sem, hogy nem tudta, mert 3-kor hazanyargal (ha törik, ha fúj, ha még ezeregy dolgot kellene még megcsinálni) és vélhetőleg befekszik a tévé elé... ott meg csak meg említik párszor.

Szummázva, vágjátok belém a rozsdás bökőt, ha "ezek" holnap megjelennek reggel... Munka biztos lesz, s az ajtó is tárva fogja várni őket. ;)

Ám itt még koránt sem van vége... a héten napvilágot látott az is, hogy a dolgozók közt is sötétlila szinten van a terrorfenyegetettség. Nem csak a munkáltató sanyargatja a szerencsétlen beosztottját, hanem azok kisebbsége is rettegésben tartja a többséget. Vagyis a mikrokozmoszban is ugyanúgy teljesülnek ugyanazok a szabályok, amik a nagyvilágban, szolid kis hazánkban is jelen van...

Szintén rádióban hallottam, hogy lefüleltek egy muksit, aki forradalmat akart kirobbantani. Nyilván utána cáfoltak mindent. De ugyanmáR! A 21. században, ahol a környéken sehol egy király, vagy császár - forradalmat?! ...mert lázadni minden ellen lehet, de forradni csak akkor, ha tudjuk pontosan hol a seb, mekkora és "mi" vagyunk rá a gyógyír. Bár jobb lesz, ha ez ellen már nem vérteskedem, mert múltkor is, hogy járt a köztársasági elnök, amikor azt írtam, hogy inkább békén kellene hagyni. ;)

...és még mindig itt vagyunk!

gyorsulás

Énnekem meg legalább 10 percnyi az út hazáig, csak éppen egy tizedeshelynyivel rövidebb a táv. Pedig abban a mocskos nagy sötétben nem igen hagyom békén a pedált, max csak annál a 12 kereszteződésnél, ami útba esik, kissé lefékezek, hogy mégse teljes sebességgel csapódjak bele egy autóba. Hát.... sikeresen lelombozódott az önbecsülésem.

...de még mindig itt vagyunk!

k-é-s-z

Egy újabb büszkeségtől dagad satnya mellkasom. A munkanaplóm szerint 5-étől kell számolnom azt az időt, amikortól a szolid szabadidőmben ráértem építeni és szépíteni a felújított termet testnek és léleknek... Mára, azaz 12 nappal (ténylegesen kb. 20-30 óra) később azt írhatom, hogy kész, minden elem a helyén, maximálisan feltöltve. :)

S bárcsak azt írhatnám, hogy teljesen egyedül vittem véghez mindezt, de a kezdetek kezdetén, a kipakolásban segédkezet kaptam... visszapakolásnál már felszívtam a begyembe minden vizet és megmutattam magamnak, hogy nem is vagyok én olyan gyenge legény. Még 5-e előtt, két napra beköltöztek a festők. Hogy mit csináltak, azt nem tudom... Poroltak. Egy-két luk volt a falakon, amit jóapám szerint én nem tudtam volna ügyesen eltüntetni. Hogy mennyire voltak ügyesek, ügyesebbek, azt inkább most ne firtassuk. Ezeken kívül, festettem, villanyt szereltem, ácsoltam, barkácsoltam, szereltem. Szóval ha most megfogtok és kidobtok az erdő közepén... akkor valószínű éhen döglök, mert ezek közül egyet sem tudnám ott hasznosítani! :p

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy még szerencse, hogy 2010-ben megcsináltam ezekből szinte mindent, hogy a 2011-es nagy felújításban ahhoz a teremhez már ne keljen nyúlni, csak ezt a munkások nem vették észre és szétbarmoltak mindent. Ha tehát egy-két év múlva meg kellene ezt ismételnem, akkor úgymond meg sem lepődöm majd! :p)

A megnyitó, felavatás, le és belakás még egyenlőre várat magára... pontosabban a jó időre, mert szigetelés ide-vagy oda, egy alapjáratú fűtéssel esténként még igencsak fel kell csapni a sapkát. Meg a most következő hétvégék tele vannak születésnapokkal, munkanapokkal és egyebekkel, vagyis több ebbel. :)

De a szabad-ideimben ezután sem fogok leállni és nézni, hogy nő a fű... ugyanis mostmár hamarosan itt az ideje az "időutazó"-nak is. Már ki van nézve a helye, s mint ahogy a teremmel kapcsolatban rengeteg felé akartak terelni és megmondani, hogy mit hova és miért, már ezzel kapcsolatban is kaptam rengeteg "okoskodást", de inkább csak magamra hallgatok, mert nekem úgy lesz a jó... ha meg nem?! Akkor nem, de legalább nem kell mást hibáztatnom érte...

...és még mindig itt vagyunk!

problem?

Azt hiszem ez megold egy problémát, hogy pl. meddig "kell" játszanom. ;) Tudom, Facebook-on is játszhatok vele, de ott egy ismerősöm sincs rákattanva, anélkül meg nem lehet előre felé haladni benne. S ott meg nem kívánok felvenni japán, török, német és azeri embereket a köreimben. :) No mindegy... hát akkor ennyi volt.

...de még mindig itt vagyunk!

kk97

Véletlenül a kezembe került egy 1997-es Kincses kalendárium. S részben az "Időutazó", s részben azért mert végtelen kíváncsi vagyok, belelapoztam. Isten ments, távol álljon tőlem a politika, de a következő cikk fejlécén megakadt a szemem:

15 év alatt a szavak semmit sem változtak...

...de mi még mindig itt vagyunk!

vérveres

Egyszer azt olvastam, hogy a szerelem olyan, mint a fing. Ha erőltetjük, szar is lehet. Nem, nemez a videoklip juttatta ezt eszembe, a hideg szív szövegével. Ez csak egyszerűen megragadt... MR2-Petőfi. Legfrissebb brit zenék?! Egy hónapos már, s ezt nevezik frissnek?! :P

DE a szerelem?! Az már talán meg is romlott... rég éreztem, mégha csak reménytelenül is, s már azt sem tudom, hiányzik-e.

...de még mindig itt vagyunk!

kötés

A költészet napján nem hittem volna, hogy trágyát fogok szórni... De ne szaladjunk annyira bele, vagy előre! ;)

A reggel alapján még azt hittem, hogy jól fog alakulni a napom, mert ha már költészet napja volt, költöttem. Nem verset, hanem pénzt. Újabb tintapatron kellett vennem, mert úgy iszom a tintát (pontosabban a nyomtatóm), mintha alkoholista lennék. De mivel kora reggel toppantam be a boltba nagy pénzzel, így kaptam egy kis kedvezményt, mert nem igazán tudtak visszaadni. Tehát így kell csinálni! :) Aztán szorgoskodtam egész nap, mint a méhek, addig, amíg el nem kellett vinnem anyámat a könyvelőhöz. Ott meg szemba találtam magam a hamburgeressel. És persze égette a zsebem az a pénz, amit reggel megspóroltam... No és persze addig nem is ettem sokat és azt sem tudom, hogy mikor ettem utoljára hamburgert. A hely mit sem változott, s mikor sorra kerültem, szépen - szinte tagoltam - elmondtam mit szeretnék, hogyan és miért. 5 perccel később a lány megkérdezi: Elviszed a hambit?!

Hambit?! Azt biztos nem... de a hamburgert csomagold be légy szíves. ;)

Ám eddigra már kifigyeltem, hogy a szomszédban nyitva volt a dekor-os bolt. No, itt jött ám az igazi költészet, festékek, ecset és egy aranyos mosoly az eladó csajszitól! :p Ekkor én már úgy éreztem, hogy be is fejezhetném a napomat, hazazötykölődtem, kettőt haraptam a hamburgerembe, amikor megcsörrent a telefon, hogy megjött a trágya. Olyan friss, hogy akár a saját lábán is jöhetett volna, de igazándiból hozták. Itt következett egy hosszabb veszekedés, amit nem idézek, a végén azt közöltem, hogy dehogy megyek. De miután úgy éreztem, hogy jó helyre került az fél6-kor fogyasztott "ebédem", s történjék bármi is, nem fog már visszaköszönni, újból nyakamba kaptam a lábaimat.

A friss trágyát egyszerűen nem lehet leírni. Olyan szar volt, hogy az már fos! ;) De a földnek meg elvileg kell... viszont két dolog volt igazán felesleges benne: 1. előtte enni, mert 5 perc szórás, terítés után olyan éhes voltam, mint még soha. 2. a héten edzeni... ezt már ki sem fejtem! :)

...de még mindig itt vagyunk!

ui.: Nem szeretem Jó zsef Attilát... nem tudom miért. Egyszerűen nem szimpatikus, viszont Ágnestól szívesen hallgatom:

pocsolyavers

Keleti fények, zöldellő mezők
Barna lányok és fehér keszkenők
Lebbentek szét, mint égen a kék
Vödröm elől, mint rájuk önték.

Nem volt benne más, csak egyszerű víz
Nem lúgos, vagy sós, vagy bármilyen íz
Mégis megijedtek, hogy esetleg hideg lehet
A föld mélyéről, a kút biz nem ad meleget.

Szétfröccsent aztán, lett abból sár
Babám belélöktem, hisz csak arra vár,
Hogy ruháját levéve moshassa már,
S míg az szárad, a karjába zár.

Nem várt ő másra, csak egyszerűen rám,
Hogy pirosló szájára csattanjon a szám.
Nem várt ő másra, az én kis babám,
Hogy húsvét napján őt jól meglocsolám.

Szabad-e locsolni?! :p

hústvét

Rájött-e már, vagy megjegyezte-e már valaki, hogy az ünnepeink olyanok, mintha sarkánál fogva lennének kitekerve és valami agyament módon átértelmezve?! Mind között a főbb vallási ünnepek a teljesen értelmetlenek... Jó rendben, vallás, tehát ne keressünk benne értelmet, elég benne hinni, de mégis...

Karácsonykor adva van Jézus születése. A szeretet és adományozás a fő mondanivalója. Aztán bejön a képbe a fenyő, pontosabban a karácsonyfa, amit már lassan el-elfeledve, Jézus állít fel a lakásunkban, házunkba és az ajándékokat is alája. Kicsit nyugatabbra meg már a Mikulás csúszik le a kéményen szenet, vagy játékot csúsztatva a zoknikba.

De most ugyebár húsvét van. A rádióból azt hallottam, hogy a nyúl és a tojás úgy kapcsolódik ehhez a dologhoz, hogy Ostara germán istennő a tél derekán talált egy megsebzett madarat, megsajnálta és átváltoztatta nyúllá, hogy a bundája megvédje a zord hideg ellen addig, amíg meg nem gyógyul. Ám a tojás tojó képessége megmaradt és ezzel hálálta meg a segítséget. Tehát mégis a nyúl tojja a tojást! :D

Ezen kívül ugyebár ekkor emlékezünk meg Jézusra, pontosabban a halálára és feltámadására, amivel megváltotta az emberek bűneit... Gondolom akkor még nem lehettünk ennyien, szóval annak a párszáz-ezer embernek a bűnét. S most, a mai korban, évente legalább párszáz Jézusnak kellene mártírhalált halnia a bűneinkért...

S nem mellesleg ez az időpont, vagy ünnepnap, állítólag a zsidóktól lett "kölcsönözve", akik pedig ekkor azt ünneplik, hogy kiszabadultak Egyiptomból... gyakorlatilag ez is egyfajta megváltás a bűnöktől, pontosabban a rabszolgasorstól.

És itt van még a locsolkodás... itt a tavasz, az öntözés, az új élet ésatöbbi. De a lakásban téblábolva, a tévéből meg az ütötte meg a fülem, hogy oroszok kicsit jobban nyomják, mint mi. Szóval akár néphagyomány, akár nem, nemcsak miránk jellemző, ami csak úgy szintén hozzácsapódott ehhez az eseményhez.

A lényeg az, hogy én ezt nem értem... ;)

...de még mindig itt vagyunk!

húsokk

A lehető legdurvább megélni az ünnepeket... vagy legalább meghúzni egy határt és megtanulni nemet mondani. Ugyanis amikor ülünk az asztalnál és sorban, folyamatosan jönnek a különböző étkek elénk, s a legvégén csak azt vesszük észre, hogy már 2-3 órája csak lapátoljuk befelé, akkor már az is furcsának fog hatni, hogy veszünk egy mély levegőt... mintha eddig még soha nem is vettünk volna.

Ebben az évben volt olyan szerencsém, hogy a legkülönbözőbb ízeket kóstolhattam meg, amiket még azelőtt soha... esetleg nem is gondoltam, hogy én valaha is fogok olyant enni. No persze nem kell valami eget rengető dologra gondolni, de aki csak a csirkétől a tyúkig bezáróan ismeri a húsok ízét, annak egy tatár bifsztek, vaddisznó, szarvas, és most húsvétra való tekintettel, nyúl kerül a tányérjába, azért mélyen kitátja a száját, mégha az esetek többségében épp csak alig-alig érezhető más ízről van szó, a megszokottakhoz képest.

De azért a különbségek néha abban is megmutatkoznak, hogy kiderül a gyomrom mégsincs hozzászokva az ilyenekhez és egyszerűen képtelen feldolgozni az újdonságokat...

...és még mindig itt vagyunk!

de

"Hé! Ez itt út, nem?" - Hangzott el mögöttem ez a frappáns beszólás... 

Éppen munkából tartottam hazafelé csodás lila, női kerékpáromon, küzdöttem hát és egyéb fájdalmakkal, valamint az állandó szembeszéllel, amikor elértem kicsiny házunkat és hajtottam volna tovább, át a kereszteződésen a garázs felé. Előzékenyen megálltam a zebránál, hogy elengedjek pár autót, de azok, amilyen bunkók szintén megálltak, legalább hárman, hogy én legyen inkább kedves előbb átfáradni. A szabályoktól eltérően sajnos nem gyalog, a biciklit magam mellett sétáltatva haladtam át a gyalogosátkelőn, hanem beletapostam a pedálba, és egy rántással már a túloldalon is voltam... bízva abban, hogy a rám várakozó személygépkocsisok is hamarabb tovább indulhatnak.

De még a túloldali járdán sem vettem le a lábam a pedálról, mert egy kis kanyarral újból az úttesten akartam továbbhaladni. Ám ezen az oldalon már emberek is közlekedtek, többek között egy ifjú pár, egy igencsak ifjú gyermekkel. Anyu és apu szorosan körbevették a gyereket, s annak mindkét kezét fogták. S nem mellesleg az egész család, ha és egyáltalán volt bármelyikük között vér-szerinti rokonság, külsejüket tekintve erősen a nap fényesebbik részéről származtak. Őket mindössze 3-4 méterre megközelítve haladtam azzal a sebességgel, amit még a zebra elején löktem a járművembe, s azután is csak a súrlódási erőre bízva a további haladását.

Szóval ekkora sebesség mellett, és persze a folyamatos koncentrálás, hogy megfelelő íveket vegyek, először fel sem bírtam fogni, hogy nekem címezték a fentebbi mondatot... illetve ezek a szavak már csak akkor értek utol, amikor már az úttesten voltam... Kár, mert meg tudtam volna mondani, hogy az ott, valójában nem is út, hasonlóan udvarias megszólítással. ;)

...de még ők is mindig itt vannak! (Mi meg azért dolgozunk, hogy ők nyugodtan itt lehessenek...)

kassza #2

Az elmúlt hónap nem telt éppen eseménytelenül. Először is, Deep kiírta az üzenőfalára, a küldetése végére ért, s 22-ére megszabadul 15 kilótól. Csak kívánhatom neki, hogy meg is bírja tartani. Mivel én múltkor még magam elöl is gondosan eltitkoltam az eredményemet, így most csak néhány emlékfoszlány az, amire alapozhatok. A tavalyi nagy karácsonyi zabahadjárat után szinte biztos, hogy 78 kiló voltam, ez is inspirált a nagy fogyásra....

E hónap végén némi betegségnek köszönhetően elértem a bűvös 73-at, de ez nem bizonyult tartósnak (egészséges ember nem fogy). Pedig miután alapos fejmosásnak lettem kitéve, leálltam a kólával, gumicukorral, és palacsintával sem minden nap tömöm a hasam... heti egy alkalom is alig-alig van meg.

Boss hazalátogatása előtt elég intenzíven nyomtam a biciklizést... a három napi tivornya közben gyakorlatilag leálltam vele. De utána, hogy az idő is jobbra fordult, már az utcán is nyeregbe szállhattam, így itthon már csak egy órákat tekertem naponta, főként evés után, vagy néha helyette. :)

Nos, összegezve a hónapot, 74 kg-al zártam. De az április elég ígéretesnek tűnik, mivel a szokásos varrodai munkák mellett, kemény fizikai munkák is kilátásban vannak ásási, falbontási és némi festési műveletekkel.

....és még mindig itt vagyunk!