beszéd

Lesi mondta, hogy készüljek beszéddel, s ettől már elkap az ideg... hisz tudod milyen vagyok. Minden évben, az osztálytalálkozóinkkor ügyesen észre is szoktad venni, s meg is jegyezted már. Nem tudom miért van... talán nem vagyok hozzászokva, hogy ennyi ember figyelme csak rám őszpontosul és elkap egy vizsgadrukk.

Ezért enged meg, hogy most papírba nézve fejből mondjam el azt, amit kigondoltam és leírtam... s azért fejből, mert úgy remeg a kezem, hogy így elolvasni, amit írtam, úgysem tudnám... Szóval, tanár úr, kérem, én készültem.

Tisztelt lakóközösség!... ehm... azt hiszem ez rossz papír lesz.

Kedves Zoltán!... öhm... otthon hagyhattam a tiédet, de ennek is ugyanaz a szövege, szóval akkor folytatom.

Először is köszönjük, hogy itt lehetünk és köszöntünk hát téged ha már így együtt vagyunk... öhm... ezt majd egy kicsit később kell... bocsánat.

Másodszor pedig, a meghívódban és személyesen is azt közölted, hogy arra számítsunk tőled, mint ami az elmúlt alkalommal történt, 5 éve. Ez úton szeretném tudatni, hogy akkor tőlünk is hasonlót várhatsz. (Ez nem fenyegetés.)

félre fordulva: Ez zárójelben volt. Ezt is el kellett volna mondani? NEM tudod? Én sem, pedig én írtam...

Én például megígérhetem, hogy fél1 kötőjel 2 között hazasétálok a Kulacsból, s egy-két órára ledőlök az ágyamba, csak amíg a hupikék törpikék végleg el nem táncolnak a szemem elől, s hogy utána újult erővel csatlakozhassak a társasághoz a menhettenben.

Ezen kívül, itt van a kezemben ez a kis csomag. Mint a legkisebb és a leggyengébb, engem ért az a megtiszteltetés, hogy átadhassam ezt a hatalmas dobozt (már majd leszakad a karom), rengeteg értékes, jó és klassz dologgal. Most hogy már végérvényesen elmúltál... 16?, vagy 18, már nyugodtan vezethetsz autót, motorot, traktort, háztartást, vagy áramot... s itt tartom a kezemben az ehhez elengedhetetlen, mindennapi kellékeket. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem lesz olyan nap, hogy ne használnád... Ja igen, még valami... mint múltkor, már ez is eleve fel van fújva.

S mielőtt még átadnám, el kell áruljam, hogy ez még nem minden. A mellettem álló, magasodó, úriemberek, vagy hölgyek egyikénél, vagy többüknél, van még valami apró, szinte értéktelen, kis semmiség, vagy semmiségek, azzal ne nagyon foglalkozz! Próbálj meg mosolyogni hozzá... de ez az igazi!!! (rábökni a dobozra)

Isten éltessen még legalább 300 évig!