maszat

Mivel is lehetne a legjobban lezárni a hónapot, minthogy "jééé, még mindig itt vagyunk!"?! A világvége még nem jött el, de már egyre közelebb vagyunk hozzá. Ma például úgy éreztem, hogy ötszörösen bepótoltam a péntek tizenharmadikát. 

Átfagytam... többszörösen, amikor még nincs is teljesen hideg, csak elkezdték mindenhol azt sulykolni, hogy rekordokat döntögetnek a mínuszok, még akkor is, ha már számtalanszor átéltünk már ilyet. De ha elégszer és elég drasztikusan mondják, akkor csak eljut a tudatalattinkig is, s az meg egyszerűen úgy irányítja a testet, hogy az akkor már tényleg úgy is legyen.

Ám még akkor sem leszünk olyan hideg, amikor leesik a beígért hó, mint a Masat-1, amint kikerül az űrbe. Ez előtt a dolog előtt, egy kicsit tanácstalanul állok. Tudom én, hogy pláne az űrben nincs arra szükség, hogy aerodinamikus legyen egy tárgy, főleg ha csak a Föld körül kering, de pont egy kocka?! "Mi vagyunk a Borg, minden ellenállás hasztalan!" :) S abba se vagyok biztos, hogy nekünk, magyaroknak is, miért kell erőlködnünk az űrben. (Csak, hogy pozitívan álljak hozzá:) Majd biztos ez a kis doboz fog nekimenni és tönkretenni más, nagyobb műholdakat. S nem elég nekünk az, hogy a szomszédaink haragszanak ránk, majd akkor valami távolabbi ország, vagy nagyvállalat rág be ránk. Kell ez nekünk?! 

A puli programnak viszont szurkolok: inkább máshová dobáljuk "le" a cuccainkat, minthogy véletlen a Földre potyogjon vissza. :)
Ahogy az autók is tudnak szépen ütközni. Ma volt is egy közeli esetem; egy "szabályosan", elsőbbség-adási tábla után, nagyon lassan (kb. 30-al) kiforduló előtt nagyon gyorsan kellett rángatnom a kormányt, hogy a másfél autó-széles úton, se őt, se az út menti fákat és bokrokat ne festékezzem össze. A visszapillantóban, utána pillantva, természetesen se egy megijedt féklámpát, se a egy villogó-szerű bocsánatot nem vettem észre. Szóval akkor, ő bizonyára helyesen vezetett, és ha esetleg én ezt valami problémaként értelmeztem, akkor valószínű én lettem volna a hibás, ha történik valami...
Ahogy a need for speed-ben is. A legnagyobb, legakármibb, leg-leg-leg verzióját töltöttem le a játéknak, hogy teljes élményt nyújtson. 10 fejezeten keresztül kell(ene) átvergődnöm a célig, de a 8-nál, egy pályaszakasz sikeres teljesítése után egyszerűen meghal a program. Vagyis kétszerűen, mert annyira buta vagyok, hogy megpróbálkoztam vele mégegyszer, hátha csak valami memória miatt történt az első eset, de nem. A megbuherált játékok már csak ilyenek. :s
Ahogy az egeremhez kapott gyári elemek is. Egy hónapot bírtak ki. Ráadásul AAA elemek, s pont tegnap este adták meg magukat. Így ma még azért is rohangálhattam... Nem várhattam meg, hogy a holnapi, olcsóbb benzinból tankoljak. S bár elolvastam, de valahogy nem tudott meghatni, hogy az állam már csak száz ügyvéd ingyenes képzését állja évente, s nem pedig... nemtudom, sokkal több helyett. Volt osztálytársaim közül többen is végzett ügyvédek, de közülük csak egy dolgozik ügyvédként is - betársult a családi vállalkozásba. A többieknek nyilván megérte elvégezniük, állami finanszírozással és ösztöndíjjal, hogy most egy bankben álljanak egész nap a fénymásoló mellett...

...de még mindig itt vagyunk!

betörök

Hajnali 3... eddig tartott az este. Van aki kevesli, vagy van aki sokallja, az ő dolga. Szerintem egy nap, 9 órát biztos nem tölt el senki a munkatársaival, vagy esetleg munka mellett, s után a családjával (alvás nem számít), de mi kibírtuk egymást. Mentek a szokásos cinkek, s én még ráadásul magam alatt is vágtam a fát azzal a bizonyos beszéddel. Kiálltam úgy, hogy nem is állt mögöttem senki, s közben 3-an kameráztak... majd az erről készült felvételek készítőit jó lenne rávenni, hogy vágják ki a parti anyagból! :p Erre a "teljesítményemre" jobb lenne inkább csak fejben emlékezni - néhol ki-ki színezve a képet - mint magával a valósággal szembesülni egy képernyőn. :)

Ezen kívül rendben, hibátlan volt minden: az hogy összebeszéltünk az ajándékban, kamu ajándék után, kamu meccs-jegy, utána a normálisak... s hogy a riasztó szerint fel akartuk gyújtani az egész házat, nem tudom, hogy az ünnepelt hogy van, vagy hogy lesz vele, de ezekkel lett igazán egyedi az egész.

S visszatérve egy kicsit a "korai" végre. Jövő héten is biztos, hogy valami hasonló lesz - gondolom én, mert akkor is korán kezdünk. Ráadásul "babázunk" is, s ebből fakadóan jön a szokásos frázis, hogy nem vagyunk már mai csirkék (inkább inas, megtermett marhák). Nem bizonyítjuk azzal, hogy milyen kemények vagyunk, hogy ránkreggeledik, vagy hogy mennyi mindent tudunk magunkba önteni... Erről jut eszmba: sose gondoltam volna, hogy azzal érdemelem ki a beteg jelzőt, hogy a rengeteg folyadék és étel ellenére nem érzek ingert a mellékhelység meglátogatására - inkább a fájós hátam, vagy a csukló, esetleg a beszélőkém miatt.

Mindenesetre itthon már rögtön azzal kezdtem. Lehet hogy csak az idegen hely, mint az alvással kapcsolatban is, vált ki egy "megállj"-t. De itthon már viszont s.o.s.-ben rohamoztam meg a helységet, mert az ajtónk előtt még kénytelen voltam 5-10 percet "várakozni".

Mert már be kell zárni az ajtót. És hol kell hagyni a kulcsot? A zárban! Nem volt ez mindig így... Nemrég a szülők elugrattak egy kis időre, én meg magamra maradtam, csukott ajtóval a szobámban ültem a gép előtt. S mire visszatértek az ajtótól nem messze, sárdarabokat találtak. Én még most is úgy gondolom, hogy fater cipőjéről potyogtak le, amikor ott felhúzta, csak már a szenilitás első jelei így mutatkoznak. Nem hiszem, hogy bárki is be merne nézni fényes nappal egy lakásban, amiben egy ajtó mögül szól a rádió és klattyog a billentyűzet. Mindenesetre azóta mindig zárni kell az ajtót... s ezt magyarázd el úgy nekem, hogy nem a szenilitás kezdő tüneteit mutatom, hanem a klausztrofóbiáét. Ráadásul hihetetlen parás vagyok... ha kigyullad idebe valami, én tuti benn égek, mert idegben kulcsot keresni, beledugni a zárba, plusz kinyitni az ajtót?! Hát kötve hiszem, hogy sikerülne... De most, ma biztos jót tett az ügy érdekébe, hogy csöngettem, betelefonáltam és vertem, rugdostam az ajtót, míg végre felébredt valaki (hajnali 3-kor), hogy a benne hagyott kulcs miatt beengedhessen.

...és még mindig itt vagyunk!

beszéd

Lesi mondta, hogy készüljek beszéddel, s ettől már elkap az ideg... hisz tudod milyen vagyok. Minden évben, az osztálytalálkozóinkkor ügyesen észre is szoktad venni, s meg is jegyezted már. Nem tudom miért van... talán nem vagyok hozzászokva, hogy ennyi ember figyelme csak rám őszpontosul és elkap egy vizsgadrukk.

Ezért enged meg, hogy most papírba nézve fejből mondjam el azt, amit kigondoltam és leírtam... s azért fejből, mert úgy remeg a kezem, hogy így elolvasni, amit írtam, úgysem tudnám... Szóval, tanár úr, kérem, én készültem.

Tisztelt lakóközösség!... ehm... azt hiszem ez rossz papír lesz.

Kedves Zoltán!... öhm... otthon hagyhattam a tiédet, de ennek is ugyanaz a szövege, szóval akkor folytatom.

Először is köszönjük, hogy itt lehetünk és köszöntünk hát téged ha már így együtt vagyunk... öhm... ezt majd egy kicsit később kell... bocsánat.

Másodszor pedig, a meghívódban és személyesen is azt közölted, hogy arra számítsunk tőled, mint ami az elmúlt alkalommal történt, 5 éve. Ez úton szeretném tudatni, hogy akkor tőlünk is hasonlót várhatsz. (Ez nem fenyegetés.)

félre fordulva: Ez zárójelben volt. Ezt is el kellett volna mondani? NEM tudod? Én sem, pedig én írtam...

Én például megígérhetem, hogy fél1 kötőjel 2 között hazasétálok a Kulacsból, s egy-két órára ledőlök az ágyamba, csak amíg a hupikék törpikék végleg el nem táncolnak a szemem elől, s hogy utána újult erővel csatlakozhassak a társasághoz a menhettenben.

Ezen kívül, itt van a kezemben ez a kis csomag. Mint a legkisebb és a leggyengébb, engem ért az a megtiszteltetés, hogy átadhassam ezt a hatalmas dobozt (már majd leszakad a karom), rengeteg értékes, jó és klassz dologgal. Most hogy már végérvényesen elmúltál... 16?, vagy 18, már nyugodtan vezethetsz autót, motorot, traktort, háztartást, vagy áramot... s itt tartom a kezemben az ehhez elengedhetetlen, mindennapi kellékeket. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem lesz olyan nap, hogy ne használnád... Ja igen, még valami... mint múltkor, már ez is eleve fel van fújva.

S mielőtt még átadnám, el kell áruljam, hogy ez még nem minden. A mellettem álló, magasodó, úriemberek, vagy hölgyek egyikénél, vagy többüknél, van még valami apró, szinte értéktelen, kis semmiség, vagy semmiségek, azzal ne nagyon foglalkozz! Próbálj meg mosolyogni hozzá... de ez az igazi!!! (rábökni a dobozra)

Isten éltessen még legalább 300 évig!

infarktus

Hát majdnem azt kaptam, mikor megláttam ezt az új klipet. Valahogy nem ez volt megszokva ettől a csajszitól. Kissé hippis, kissé 80-as évek... a mozgás ugyanaz, s frufrus, unott arc. Most meg mintha... megőrült volna? Mit képzelhet magáról, hogy ő lett super(wo)man, hogy kívülre kell húzni az alsógatyát?! ;)

Mindenesetre a hangja ugyanaz maradt, összetéveszthetetlen... 

...és még mindig itt vagyunk!

száguldok a széllel

Anélkül hogy megemlíteném a benzinárakat, néha nem esik rosszul... sőt szinte élvezni lehet mindentől függetlenül, ha beletaposhatok a gázba, és egy olyan löketet adok a lóerőknek, hogy a fejemet már csak a fejtámlából vakargatom fel. Még akkor is, ha ezt csak egy játékban élem át.

Az új videokártyának - írhatni - köszönhetően végre én is belekóstolhattam a komolyabb játékok képi világába  és izgalmába. Lőhettem neki az aszfaltnak, hogy szakadjon fel az is, ne csak a gumi... s anélkül hogy bármi bajom esne, nyugodtan mehettem bele kockázatos előzésekbe, "véletlen" frontális ütközésekbe, s nem bántam, amíg az autóm totális roncs, leszakadt motorháztetővel, rojtos oldallal, amíg ment mint a szél és elsőként értem be a célba. :)

Sajnos (vagy nem) ez könnyen átragad a való világba is... s ma ki kellett állnom a garázsból, mert gyalog túl messze lett volna Bugac. Így a már, a képernyőről ellesett taktikákat ki is próbálhattam. Igaz nem olyan simán siklott az aszfalton a kocsi, mint a képernyőn, hisz az itteni utak gyakorlatilag csak foltozásból állnak, de még így is megszégyenítő módon hagytam ott egy-két sofőrtársamat. :)

A száguldozás mellett azonban arra is elég hamar ráébredtem, hogy az úgynevezett "festékcsere" az előzéseknél, a való életben nem biztos, hogy jutalompontokkal jár, hanem komoly pénzbeli megcsappanással... hacsak a kocsik festés utáni értékcsökkenését nem is nézném... Szerencsére megúsztam minden "jutalompont" nélkül!

...és még mindig itt vagyunk!