cipő

Nem túl sok fejtörés után végre rájöttem, hogy az én réginek vélt bakancsom vajon miért fordult újra ellenem. Az első zsenge és gyenge próbálkozásaim között az szerepelt, hogy talán, mint az életünkben lévő fontosabb tárgy(ak)hoz is gyakran lelket társítunk (az autó, számítógép a tökéletes társ, az elbűvölő kedves, akivel ha gyengéden bánunk, odafigyelünk rá, ápoljuk, akkor sosem hagy cserben és oda visz, vagy azt érjük el vele, amihez csak kedvünk van... a kés, az egyszerű konyhakés, aminek a pengéjét folyton megcsodáljuk, mindenhez azt használjuk, akár egy tökéletes szamuráj-kard, s még sosem vágott meg minket, de amint hadonászunk, vagy zsonglőröket szégyenítünk meg vele mutatványainkkal, a következő kenyérszeléskor már ontja is a vérünket ésatöbbi), úgy ez a bakancs is bizony megharagudott viselőjére, azaz rám, hogy viseltes külsejét már megunva az elmúlt tél végén, beruháztam egy újabb változatára, s ezért úgy gondolta, hogy a lehető leghuzamosabb időre megnyomorítja a lábam, s egyszersmind bénává, nyomorékká, kriplivé téve, egy rövid kis séta után az achilles-inamat addig molesztálja, míg vért nem csal ki belőle.

A lakásból való, fájós lábra való
 hivatkozás címszó mellett, az
 ablakból ki-ki tekintgetve,
szívesen találkoztam volna
 ilyen hasonló, kifelé
 vágyó, kitekintővel.
Nem a macskával! ;)

Igazán jelentéktelen próbálkozását határtalan siker koronázta, habár, amint már említém, koránt sem ez volt az ok és okozat kérdése. Ugyanis mivel múltkor a szerencsétlennek - és persze ezért is került sor a lecserélésre - széttört a talpa... nincs rá jobb szó, újra-talpaltattam. Vagyis a cipész csak ragasztott rá egy vékony talp-pótlást, hogy elkerüljem vele az esetleges be-, vagyis jobban írva, felázásokat... Ám ez az új talp úgy kezdett el viselkedni, mintha maga a bakancs lenne teljesen új, s újra be kell "törni". S hogy törünk be egy acélbetétes bakancsot?! Rengeteg húst, véres cafatokat és az ezzel járó fájdalmakat elviselve, újraformáljuk a lábunkat, különösen a boka körüli részeket.

S ez az angol cipőgyártás... a magyarról mit sem tudok, hiszen mostanában már bármelyik cipőbe csak a kínai feliratot ütik bele. Bááár... régen még azzal sem volt baj. Illetve nem az volt a baj, mint ami bajom mostanában van a cipőkkel.

Ugyebár a nem rendeltetés szerű használat... még régen, amikor nem volt divat kötözgetni (legalábbis nekem akkor volt divat) belül a sarka szétment, vagy ugyanazt a cipőt használtam focizáshoz, mint amiben nap, mint nap jártam a suliba - puff, ezek szépen sorban mentek tökre. Ezeket hiába vitted vissza a boltba garancia idő lejárta előtt a boltba, hogy nézzék meg milyen szart adtak el. Az általános válasz az volt, hogy nem rendeltetés szerűen használtuk, nem tudnak vele mit csinálni. S ez volt majd 20 éve. De ebből a korból még megvan egy cipőm, ami még persze jó rám, a sarka természetesen belül szét van menne, de nem fociztam szét... most ezt használom szobabiciklizéshez. Utcára már nem venném fel, mert annyira ótvarul néz ki (a színe), pedig márkás! :P

Viszont a mostani cipők?! Ugyebár már nem jellemző rám a focizás, s fáradtságot is mindig tudok venni magamnak, hogy rendesen bekössem... akármilyen kínai, tájföldi, vagy koreai gyártmányról legyen, sajnálom értük a legalacsonyabb árat is. Én nem tudom, hogy az évek során átment-e a lábam olyan kémia változásokon, hogy zoknin keresztül is oldja-e a ragasztót...de ez van. Csak járok a cipőkben és pár hónap, félév alatt... az a rengeteg lábujjhajlatnál lévő mozgás eredménye képen a talp szép fokozatosan válik el a felső résztől...

Ez mitől lehet?! Ez az új nem rendeltetés szerű használat?! Egy béna cipőben már csak állni lehet, járni nem?!