Aki néz tételben filmeket, vagyis egy igazi mozi-buzi, (én nem tartom magam annak) az tudni fogja, vagyis legalább el tudja az elkövetkezőkben képzelni, miről is van nagy-ba-szó. S ahhoz, hogy vége legyen a világnak, vagy legalábbis a Földön megszűnjön minden értelmes élet (tehát akik eddig értelmetlenül élték az életüket, azok teljes nyugodtságban dőlhetnek hátra a fotelben és tehetek fel a lábukat valami sámlira, mert semmi bajuk nem lesz :p) nem mehetünk el, legalább megemlítés szerűen, a vallás, Biblia, Teremtő és vélt, vagy kitalált, de mindenképpen hívő dolgok előtt.
A nagy könyv szerint egy világ végét már túlélt az emberiség, Noé és családja, akik átélhették ahogy a teljes bűnös világot elárasztotta a víz, s csak ők maradtak, hogy újra benépesítsék ezt a hatalmas nagy bolygót. A terv jól sikerült, mert a számadatokat elnézve, vagyunk már bőven elegen rajta. De vajon mi lehet a következő nagyobb csapás erre az elszemtelenedett, elfajzott embertömegekre?!
A nagy könyv szerint egy világ végét már túlélt az emberiség, Noé és családja, akik átélhették ahogy a teljes bűnös világot elárasztotta a víz, s csak ők maradtak, hogy újra benépesítsék ezt a hatalmas nagy bolygót. A terv jól sikerült, mert a számadatokat elnézve, vagyunk már bőven elegen rajta. De vajon mi lehet a következő nagyobb csapás erre az elszemtelenedett, elfajzott embertömegekre?!
Én első blikkre a vírust választanám. Egy olyat, ami csak az embert támadja meg, levegőben terjed és olyan hatásos, hogy akik most, ebben a percben is egy laborban dolgoznak, két réteg gumioverallban, palackból, szűrt levegőt lélegezve, azok is rövid időn belül megfertőzödnének, s nem maradna senki, aki ellenszert tudna készíteni, vagy bárki aki akármilyen módon immúnis lenne rá.
Hogy köthető ez mégis a világ végéhez?! Talán a véletlenek sorozata... vagy egy kutatócsoport mély fúrások során találkozik egy ismeretlen anyaggal, amiből kiszabadul az évezredekig szunnyadó vírus, s az emberrel találkozva azonnal mutálódik és a levegőben órákon belül elterjed az egész Földön pont azon a bizonyos napon... vagy egy apró meteor közelít a Föld felé, s ekkor tudjuk meg bizonyosan, hogy a Földön kívül is van élet, amikor a meteor belsejéből, a légkörbe érve, elszabadul a vírus, s megfelelő közeget érezve, azonnal szaporodásba kezd, szétterjedve mindenfelé... vagy visszatérve az előbb már említett laborosokhoz, akik gumioverallban kísérletezgetnek; ők létrehozhatnak egy ilyen pusztító lényt, és az elszabadul a laboról, hiába a rengeteg óvintézkedés dacára... vagy szintén a mesterséges létrehozás mellett - él egy ember, egy őrült zseni (mint tudjuk, a két dolog között nincs mélyen elhatárolt vonal), aki egyben pont ennek a világvége históriának a megszállottja, s pont azért, hogy beteljesüljön a jóslat, ő maga szabadítja el a vészt, ami elöl nincs menekvés senki számára... de azért sok szerencsét! ;)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése