pocsolyavers

Keleti fények, zöldellő mezők
Barna lányok és fehér keszkenők
Lebbentek szét, mint égen a kék
Vödröm elől, mint rájuk önték.

Nem volt benne más, csak egyszerű víz
Nem lúgos, vagy sós, vagy bármilyen íz
Mégis megijedtek, hogy esetleg hideg lehet
A föld mélyéről, a kút biz nem ad meleget.

Szétfröccsent aztán, lett abból sár
Babám belélöktem, hisz csak arra vár,
Hogy ruháját levéve moshassa már,
S míg az szárad, a karjába zár.

Nem várt ő másra, csak egyszerűen rám,
Hogy pirosló szájára csattanjon a szám.
Nem várt ő másra, az én kis babám,
Hogy húsvét napján őt jól meglocsolám.

Szabad-e locsolni?! :p

hústvét

Rájött-e már, vagy megjegyezte-e már valaki, hogy az ünnepeink olyanok, mintha sarkánál fogva lennének kitekerve és valami agyament módon átértelmezve?! Mind között a főbb vallási ünnepek a teljesen értelmetlenek... Jó rendben, vallás, tehát ne keressünk benne értelmet, elég benne hinni, de mégis...

Karácsonykor adva van Jézus születése. A szeretet és adományozás a fő mondanivalója. Aztán bejön a képbe a fenyő, pontosabban a karácsonyfa, amit már lassan el-elfeledve, Jézus állít fel a lakásunkban, házunkba és az ajándékokat is alája. Kicsit nyugatabbra meg már a Mikulás csúszik le a kéményen szenet, vagy játékot csúsztatva a zoknikba.

De most ugyebár húsvét van. A rádióból azt hallottam, hogy a nyúl és a tojás úgy kapcsolódik ehhez a dologhoz, hogy Ostara germán istennő a tél derekán talált egy megsebzett madarat, megsajnálta és átváltoztatta nyúllá, hogy a bundája megvédje a zord hideg ellen addig, amíg meg nem gyógyul. Ám a tojás tojó képessége megmaradt és ezzel hálálta meg a segítséget. Tehát mégis a nyúl tojja a tojást! :D

Ezen kívül ugyebár ekkor emlékezünk meg Jézusra, pontosabban a halálára és feltámadására, amivel megváltotta az emberek bűneit... Gondolom akkor még nem lehettünk ennyien, szóval annak a párszáz-ezer embernek a bűnét. S most, a mai korban, évente legalább párszáz Jézusnak kellene mártírhalált halnia a bűneinkért...

S nem mellesleg ez az időpont, vagy ünnepnap, állítólag a zsidóktól lett "kölcsönözve", akik pedig ekkor azt ünneplik, hogy kiszabadultak Egyiptomból... gyakorlatilag ez is egyfajta megváltás a bűnöktől, pontosabban a rabszolgasorstól.

És itt van még a locsolkodás... itt a tavasz, az öntözés, az új élet ésatöbbi. De a lakásban téblábolva, a tévéből meg az ütötte meg a fülem, hogy oroszok kicsit jobban nyomják, mint mi. Szóval akár néphagyomány, akár nem, nemcsak miránk jellemző, ami csak úgy szintén hozzácsapódott ehhez az eseményhez.

A lényeg az, hogy én ezt nem értem... ;)

...de még mindig itt vagyunk!

húsokk

A lehető legdurvább megélni az ünnepeket... vagy legalább meghúzni egy határt és megtanulni nemet mondani. Ugyanis amikor ülünk az asztalnál és sorban, folyamatosan jönnek a különböző étkek elénk, s a legvégén csak azt vesszük észre, hogy már 2-3 órája csak lapátoljuk befelé, akkor már az is furcsának fog hatni, hogy veszünk egy mély levegőt... mintha eddig még soha nem is vettünk volna.

Ebben az évben volt olyan szerencsém, hogy a legkülönbözőbb ízeket kóstolhattam meg, amiket még azelőtt soha... esetleg nem is gondoltam, hogy én valaha is fogok olyant enni. No persze nem kell valami eget rengető dologra gondolni, de aki csak a csirkétől a tyúkig bezáróan ismeri a húsok ízét, annak egy tatár bifsztek, vaddisznó, szarvas, és most húsvétra való tekintettel, nyúl kerül a tányérjába, azért mélyen kitátja a száját, mégha az esetek többségében épp csak alig-alig érezhető más ízről van szó, a megszokottakhoz képest.

De azért a különbségek néha abban is megmutatkoznak, hogy kiderül a gyomrom mégsincs hozzászokva az ilyenekhez és egyszerűen képtelen feldolgozni az újdonságokat...

...és még mindig itt vagyunk!

de

"Hé! Ez itt út, nem?" - Hangzott el mögöttem ez a frappáns beszólás... 

Éppen munkából tartottam hazafelé csodás lila, női kerékpáromon, küzdöttem hát és egyéb fájdalmakkal, valamint az állandó szembeszéllel, amikor elértem kicsiny házunkat és hajtottam volna tovább, át a kereszteződésen a garázs felé. Előzékenyen megálltam a zebránál, hogy elengedjek pár autót, de azok, amilyen bunkók szintén megálltak, legalább hárman, hogy én legyen inkább kedves előbb átfáradni. A szabályoktól eltérően sajnos nem gyalog, a biciklit magam mellett sétáltatva haladtam át a gyalogosátkelőn, hanem beletapostam a pedálba, és egy rántással már a túloldalon is voltam... bízva abban, hogy a rám várakozó személygépkocsisok is hamarabb tovább indulhatnak.

De még a túloldali járdán sem vettem le a lábam a pedálról, mert egy kis kanyarral újból az úttesten akartam továbbhaladni. Ám ezen az oldalon már emberek is közlekedtek, többek között egy ifjú pár, egy igencsak ifjú gyermekkel. Anyu és apu szorosan körbevették a gyereket, s annak mindkét kezét fogták. S nem mellesleg az egész család, ha és egyáltalán volt bármelyikük között vér-szerinti rokonság, külsejüket tekintve erősen a nap fényesebbik részéről származtak. Őket mindössze 3-4 méterre megközelítve haladtam azzal a sebességgel, amit még a zebra elején löktem a járművembe, s azután is csak a súrlódási erőre bízva a további haladását.

Szóval ekkora sebesség mellett, és persze a folyamatos koncentrálás, hogy megfelelő íveket vegyek, először fel sem bírtam fogni, hogy nekem címezték a fentebbi mondatot... illetve ezek a szavak már csak akkor értek utol, amikor már az úttesten voltam... Kár, mert meg tudtam volna mondani, hogy az ott, valójában nem is út, hasonlóan udvarias megszólítással. ;)

...de még ők is mindig itt vannak! (Mi meg azért dolgozunk, hogy ők nyugodtan itt lehessenek...)

kassza #2

Az elmúlt hónap nem telt éppen eseménytelenül. Először is, Deep kiírta az üzenőfalára, a küldetése végére ért, s 22-ére megszabadul 15 kilótól. Csak kívánhatom neki, hogy meg is bírja tartani. Mivel én múltkor még magam elöl is gondosan eltitkoltam az eredményemet, így most csak néhány emlékfoszlány az, amire alapozhatok. A tavalyi nagy karácsonyi zabahadjárat után szinte biztos, hogy 78 kiló voltam, ez is inspirált a nagy fogyásra....

E hónap végén némi betegségnek köszönhetően elértem a bűvös 73-at, de ez nem bizonyult tartósnak (egészséges ember nem fogy). Pedig miután alapos fejmosásnak lettem kitéve, leálltam a kólával, gumicukorral, és palacsintával sem minden nap tömöm a hasam... heti egy alkalom is alig-alig van meg.

Boss hazalátogatása előtt elég intenzíven nyomtam a biciklizést... a három napi tivornya közben gyakorlatilag leálltam vele. De utána, hogy az idő is jobbra fordult, már az utcán is nyeregbe szállhattam, így itthon már csak egy órákat tekertem naponta, főként evés után, vagy néha helyette. :)

Nos, összegezve a hónapot, 74 kg-al zártam. De az április elég ígéretesnek tűnik, mivel a szokásos varrodai munkák mellett, kemény fizikai munkák is kilátásban vannak ásási, falbontási és némi festési műveletekkel.

....és még mindig itt vagyunk!