hiba

A hiba nem az ön készülékében van, mi sugárzunk rosszul. Amikor a képen hangyák tűnnek fel, vagy olyan események játszódnak újra, amik már egyszer lementek, azokat mi, úgy vágtuk össze. Mert képzeletben egy majom játszik a zongorán, az elefánt hegedül és egy meztelen, koszos ember ül a nézőtéren, kezében alma. A közönség felé hajolva tizenkettő éhes tál mosolyog. A tálak mögött éles kanalak és villák hada kopog.

Amint elindul a kép, a meztelen, koszos ember, harap egyet almájába, majd a tálak felé hajítja, ám az az elefántot találja el. Hat tál ijedtében felborul és marad csak hat, meg a kanál és a villa had.

Az elefánt ormányával gyorsan elkapja az almát, de a hegedű kiesik a füle alól, agyoncsapva azzal a zongorázó majmot. Mert egy igazi majom, ne zongorázzon...

barom

Egy barom vagyok. Először még azt terveztem, hogy ha már úgy jártam, hogy mára nem kértem kaját és nem is készítettem semmit, akkor munkából hazamenet beugrom az albánba valamiért. De rájöttem, hogy semmi kedvem most ma, az ottani árukhoz. S némi viccel elütve az egészet az jutott eszembe, hogy twitteren, jó le is szidom majd magam, amiért elfelejtek bemenni. Ám hazaindulás előtt anyám óvatosan megkérdezte van-e nálam pénz... odaadtam neki mindet, hogy biztos ki tudja fizetni a varrógép-szerelőt.

Na, ebbe a részbe most nem megyek bele, nem akarom magam mégegyszer felhúzni. A lényeg, hogy ha akartam is volna, akkor sem tudtam volna magamnak venni kaját. Így ma is étlen maradtam... ahogy tegnap (ezt sem részletezném). Szombaton, mivel Boss mondta, hogy ne számítsunk kajára, s bulizás előtt együnk rendesen, hazaérve a munkából készítettem 5db palacsintát, hogy épp csak elvegyem az étvágyam. Aznap délre a múltkorról maradt csülökpörkölt volt, ami elől már akkor elmenekültem, mikor készült, s most is épp csak belenyaltam... nemcsalódtam, nem kedvelem a disznóhúst.

Múlthéten, az ünnep miatt teljesen fel volt borulva minden. Szerdára kértem csak kaját, de az egész heti menü unszimpatikus volt, szóval akkora is csak egy kis adag bántott húst, sült krumplival. S mivel volt egy kis kavarodás, csütörtökön beállítottak ugyancsak egy adag bántott hússal... De akkora tudtam, hogy nem kértem ebédet, s már előre gondoskodtam magamról, az albánból, egy szelet pizzával, amit be is nyomtam délig... kétszer meg a francnak sem van kedve ebédelni. Így ez a csütörtöki menü fel lett dolgozva kicsit más formában pénteken. Hiába is csűrőm-csavarom, vagyis egy szó, mint száz... mostanában nem étkezem normálisan.

Éjszakánként, hajnalokban sms-partiban vagyok, tehát alvás terén sem vagyok normális. Bár abban sosem voltam... :) És még a bulizgatás, iszogatások... mellett a munka. Szóval egy barom vagyok...

...de még mindig itt vagyok!

fel-szabadulás

Talán a tavasz teszi... tette, mert egyébként most mocskos egy idő van jelenleg, de az elmúlt pár napban szerte sütött a nap. Dőlt a jókedv, lehúzott ablak, száguldás. Egyedül csak a munka tudott egy kicsit megnyomni, amikor vagy kinn a földeken mindenféle árnyék, vagy folyadék nélkül, porban, földön fetrengve súlyos lapátokat kellett emelni, vagy a négy fal közé bezárva vasakat kellett hajlítgatni patentozás címszó alatt... de az ezen kívüli 3-4 óra?! Éjszakai alvás helyett, vagy mellett?! No, az igazán jó volt...

Még valami céltól vezérelve előbányásztam összekarcolt, írott lemezeimet a legzúzósabb rockkal és az örökös rádióhallgatás helyett azt tekertem fel addig, amíg még nem volt megerőltető a dobhártyámnak és közösen tolhattam a szöveget az énekessel, letekert ablak mellett, az ujjammal dobolva a kormányon és csak mentem, amerre vitt az út. Kicsit olyan volt, mintha meg is repedt volna az évek során gondozott csigaházam. DE nem érdekelt, hogy ki hall, ki néz és hogy milyen hülyének. Én voltam a legmenőbb a legkúlabb verdában. :P

A legjobb irónia viszont a lelkem kivirágzásában pedig az, hogy a testem már teljes romhalmaz. Mert ugyebár van az egész, a természetes, a negatív, a racionális és az irracionális számok halmaza... és még van a romhalmaz :D Ez utóbbi az irracionális és a nulla közös metszete lehet, ami az alvási igényeim, némi pihenéses regeneráció és aktív ébrenlét, a legkisebb neszre való felriadás megtestesülése.

Ezen kívül azt sem értem, hogy a ütősebb zenék, amik rendesen zúznak miért csalódásról és szakításról szólnak, a szerelmesek meg miért csak olyan tingli-tanglik... nem mintha egyikhez is közöm lenne, de tényleg nem. Ezt most persze a csalódásra és szerelemre értettem, nem a zenékre. Bár azért csalódás hébe-hóba megérint... Most hétvégén is, dobtam egy hátra szaltót, a farzsebemben meg pont ott volt véletlenül a fényképezőm. Hadd ne ecseteljem mennyire nem bírta el a súlyomat... pedig aznap este is milyen fasza képet tudtam vele csinálni a holdról. De nem csak én törtem őt szét, de ő is szilánkosra zúzta a farpofámat, ez még nem is számítana, mert...

...én még mindig itt vagyok!

r.i.p. (rice in pie)

Valamilyen fogalmazás gátlót vehettem be. Itt ülök már fél 6 óta a fehér szövegdoboz előtt és nézem, hogy villog benne a kurzor. Egyetlen szó, egyenetlen hang nem akart kimozdulni a fekete csík elé. S ez, amit most itt csináltam, szánalmas.

Várok. Várok valakire. Csak játszik velem. Csak én nem vagyok játékszer. Azt nem írnám, hogy elég öreg vagyok már ahhoz, hogy én is játsszak, de most nincs hozzá hangulatom. Vagyis inkább az erőm a kevés. És fáradt. Belefáradtam, hogy egy dolog miatt kétszer kell megdolgoznom. Már megint kaptam segítséget... Külön kértem, hogy nem kell. Sőt. És most mivan?! Rossz, elb&@°szott dolgok a köbön. Természetesen, ha most ezen elkezdek hőzöngeni, akkor én vagyok a világ legrosszabb embere, anyagyilkos, és az ördög egyszemélyben. Jó, persze nem tudom majd normális módon közölni, hogy minden tök szar... mert már nem ez az első eset. Ha 4millió alkalommal folyamatosan szívok, akkor felmerül bennem már az is, hogy egyáltalán mi a francért akarok én bármit is? Miért vannak ötleteim?! Miért van az, hogy ha kitalálok, elkezdek valamit, nem bírják ki az emberek, hogy ne pofázzanak bele?! Felőlem (a legtöbb esetben) mindenki azt csinálhatja, amit akar, azzal, akivel akarja és annyiszor, amennyiszer csak jól esik. Legyen már az megengedve nekem, hogy esetleg tanulhassak a saját hibáimból... a főzéstől kezdve, a barkácsoláson át, addig a pontig, hogy hogy nézek ki - mit tudok kihozni a hozott anyagból.

Azokban a ritka esetekben, amikor én is kénytelennek érzem magam, hogy szellőztessem a számat, jót szeretnék. Nem azért mert én jobban tudom, sőt tévedhetek. Valószínű tévedek. DE ilyenkor nem haragszom meg ízig-vérig, ha nem az én elképzelésem teljesül...

ÁÁÁÁhhh, de akkor is megőrülök. Várok! Közben meg kattognom kell. Legalább 124-szer elmondtam mit szeretnék ÉN csinálni... Nem értették meg. Megmondtam, nem kell segíteni, meg tudom csinálni egyedül is. Amiben segítség kellene... nem is lenne segítség, mert ami miatt az összes erőm is időm pazarlom, azzal pontosan én segítek, önként és dalolva, holott más is csinálhatná, ahelyett hogy azt csinálja, amit meg sem ért, segíteni akar, pedig direkt külön kértem, hogy nem kell és a végeredmény szar, kicsi, nem jó, ronda.

Na kész, kiírtam magam. S a kis szörnykertem a következőképpen néz ki. Habár május elsejét írtak, hogy akkor szűnik meg a játék, ebben a percben, ma még mindig van, be lehet lépni, ültetgetni ésatöbbi:

...de még mindig itt vagyunk!

kassza #3

Szerencsére minden hónap úgy zárul, hogy valami kellemesebb buli kerül kilátásba, amin természetesen hegyekben áll a kaja. S míg itthon a üres hűtő nem ejt kísértésbe, ezen alkalmakkor akárhogy is fogom vissza magam, a mérleg rugói másnap még így is elpattannak.

Ezen kívül egész tűrhetően tartottam magam az eddigi módszerhez, a mindennapos egy órányi tekeréshez. Hétvégén egy nap szünet. De a számok tükrében nézve a történetet úgy állok, hogy már láttam egyszer-kétszer kerek 70-et (lefekvés előtt), de ezek az értékek másnap reggelre 71 kilóra változnak. Ez talán azért lehet, mert este, álmomban, gondolatban eszek...

A folyamatos súlyvesztés ellenére a hátam fájdalmai nemhogy mitsem változnának, de egyes keményebb napokon, amik nemrég sorban jöttek, részben ezért is apadt meg kissé a bejegyzéseim száma, még már az őrületbe is tudtak kergetni. Ráadásul az agyam oxigén ellátása is megcsappant, mert mikor kicsit neki fekszem a munkának és utána túl hirtelen állnék fel, szédülés, ájulás közeli állapotba kerülök. Ez most még kicsit vicces, mert ital nélkül is képes vagyok dülöngélve közlekedni rövid időre, ám ha ez eldurvul és lendületből elkapok fejjel egy nehezebb, rozsdásabb vasdarabot, akkor már nem fogom annyira élvezni. 

A torna és játéktermem elkészülésével, kezdetét vette egy nem túl intenzív, vagy mindennapi erőgép használat is. Nem arra törekszem, hogy rémisztő izmokat szedje fel zsír helyett, csak az altestem biciklivel történő megmozgatása mellett a felső régiók szinkronban maradjanak, maradhatnának...

...és még mindig itt vagyunk.