A mai képanyag magyarázata egyszerű. Az asztalosok munkásságát részben tudom, részben ismerem. Azoknak a lételeme a fa... tisztelik, művelik, és olyan formába hozzák, ahogy senki más (mint pl. egy kőfejtő). Tehát nem pazarolnak fölöslegesen. Követik a "Kétszer mérj, egyszer vágj" elvet.
Ezzel szemben az ácsok a fára úgy tekintenek, mint a kőművesek a habarcsra... dobálják ide-oda. S itt szeretném hangsúlyozni, hogy ezek csak az én személyes tapasztalataim. A saját szememmel láttam, amint egy tökéletesen egyenes lécet daraboltak szét támaszoknak, alátéteknek, amikor ki tudja miért a gerendáik nem úgy értek össze, ahogy kellett volna, s aztán meg a görbe - semmire se jó - léceket egészben dobálták félre és vetettek volna újakat.
Nos, a képen látható kaput szintén ácsok szerkesztették össze... (aki esetleg nem látná jól: a félig eltakart jobb oldali részről van nagyba-szó) Jó, biztos, hogy szép és jó lesz, de ezt még meg fogják fogni és a kiálló részeket le-, vagy összeegyenesítik... magyarán levágnak belőle annyit, hogy annyi hulladékot termelnek vele, amit én legszívesebben egy kupacba hánynám, alágyújtanék, és rádobálnám az ácsokat. De nem csak azoknak lenne elÉG, hanem a környék 4-5 brigádjának is leégne a kezéről a hús, amiért így pazarolnak. Bár ha ennyire dobálhatnékom lenne, akkor lehet inkább a varrónőinkkel kezdeném, akik a nap végére 3-4 spulninyi cérnát szórnak le a földre...
...de még mindig itt vagyunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése